Újabb légiós Tarjánban

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2009.07.31. 00:15
Címkék

Alaposan bevásárolt ezen a héten a Salgótarjáni Kosárlabda SE: a férfibajnokság újonca két amerikai kosarast is szerződtetett rövid időn belül. Először a nagyra nőtt centert, James Davist – az ő érkezéséről már beszámoltunk lapunk szerdai számában –, aztán Rickey Huckabyt, aki 25 éves, 183 centi magas, és bár ez kicsit kevésnek tűnik még a magyar bajnokságban is, több mint egyméteres súlypontemelkedéssel ellensúlyozza alacsonyságát.

S ezzel a nógrádi légiósvadászat még nem ért véget.

Ugyanis egy negyedik külföldit is akarnak szerződtetni a tarjáni vezetők. Negyediket – írjuk, mert azt talán kevesen tudják, hogy Davis és Huckaby mellett Jaroszlav Gorszkij is idegenlégiósnak számít, aki pedig már régóta Magyarországon játszik, ám ettől még orosz állampolgár. A tengerentúliakon kívül újonnan érkező még Ughy Albert és Bíró Balázs Egerből, valamint Drevenka Dávid Németországból.

No de honnan van erre pénz, amikor kiszállt a korábbi főszponzor?

„A várossal egyeztettünk, és több olyan forrást találtunk, amelyekkel lényegesen növelni tudtuk a támogatást. Körülbelül a duplájára, ami így már mintegy negyvenmillió forintot tesz ki. Ezenfelül ott vannak még a szolgáltatások: a lakások és a sportcsarnok használata. További huszonöt-harmincmillióra van már aláírt szerződés a szponzorokkal, és nagyságrendileg ugyanennyi van előkészítve, valamint várjuk a potenciális főszponzor(ok) rábólintását” – oszlatta el kétségeinket Dániel Tamás klubmenedzser.

Aki állítja, nem kell aggódni az újoncért sem szakmai, sem pedig anyagi értelemben. Mert miközben az előző évad kulcsembereit megtartották, ahogy az a fentiekből kitűnik, az erősítés jól halad, miként jól haladnak a pénzügyi háttér megszilárdítása érdekében folytatott tárgyalások is. Jelenleg a 140 milliósra tervezett költségvetés 55 százaléka van meg, amely Dániel szerint főleg annak tükrében nem kevés, hogy a salgótarjániak A-csoportos indulása egy hónappal később vált biztossá, mint a többi élvonalbeli férfiklubé.

Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
11 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
18 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
39 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
53 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája