Már csak egy meccset kell lejátszani

2009.07.31. 00:15
Címkék

A találkozót Molnár Tamás társaságában a lelátóról – a szerbek elleni piros lapja miatt nem ülhetett a kispadon, s Mátéfalvy Csaba meccselt helyette – megtekintő Kemény Dénes is arról beszélt, hogy elsősorban a fejekben kellett rendet tenni, s lelket kellett verni a csalódott játékosokba.

„Nem volt könnyű a lelátón végignézni a meccset, hiszen ott csak tehetetlenül ültem – mondta a kapitány. – Nagy csalódást éltünk át kedden, ezért is volt fontos, hogy ugyanazzal a küzdeni tudással pólózzunk, mint a szerbek ellen.”

Az ellenfél kispadján ülő Kovács István összességében elégedettebb lehetett, hiszen a nyolc közé vezette a román válogatottat, ami dicséretre méltó eredmény – persze a magyarok elleni találkozó előtt ő is tisztában volt vele, hogy a miénk a jobb csapat.

„A korábbi meccseinken ellenállóbbak voltunk, ami a világbajnokság vége felé már kevésbé mondható el, többet is hibáztunk. Kevés előnyt kaptunk, de nem is lőttük be őket” – mondta a magyar szakember.

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
1 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
11 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
35 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
35 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
39 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
56 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik