A Valencia nyomdokain

2009.07.31. 00:15
Címkék

Illusztris társaságba került a Ferencváros: a jövőben az Unibet lesz a labdarúgócsapat főszponzora, amely a Valencia első számú támogatója, valamint partnere a Liverpoolnak és a PSG-nek is. Berki Krisztián, az FTC vezérigazgatója elmondta, a két fél között kötött szerződés értelmében három részből áll össze a pénzügyi segítség. Van fix díj, illetve a további premizálás nagyságát a médiamegjelenések és az eredmények befolyásolják. Utóbbi akkor lép életbe, ha Bobby Davison együttese megnyeri a Magyar Kupát és/vagy kiemelkedő helyen végez az NB I-ben. De mégis, mekkora összegről van szó?

„A szponzoráció nagysága nem publikus, ám azt elmondhatom: az utóbbi években a Ferencváros nem kötött ilyen nagyságrendű támogatásról szóló szerződést” – árulta el Berki Krisztián, amit az Unibet részéről Mattias Stetz marketingigazgató azzal egészített ki, hogy a Fradinál is az éves költségvetés mértékéhez aránylik a támogatás, csakúgy, mint a Valenciánál. Mint ismert, az előző – még másodosztályú – idényben körülbelül 800 millió forintból gazdálkodott a zrt., amely összeg a feljutással kissé emelkedik.

„Bár a játékosok az elmúlt szezonban is első osztályú fizetést kaptak, az élvonalban valamelyest nyilván emelkednek a járandóságok, így az a pénz is nő, amelyből gazdálkodunk – folytatta a vezérigazgató. – Eddig minden a megfogalmazott tervek szerint halad, a csapat az első osztályban küzdhet a nemzetközi kupában való indulás jogáért, az akadémiánk – a sheffieldi Ron Reid értő segítségével – egyre magasabb színvonalon működik, és jövő nyáron elkezdődik az Albert-stadion átépítése is.”

Legfrissebb hírek

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
9 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
33 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
33 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
37 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
54 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik