Vadócz már edzeni akar

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.07.29. 01:36
Címkék

Hétfő késő este érkezett az először riasztónak tűnő hír: az Osasunában szereplő Vadócz Krisztián mégis a H1N1 nevű influenzavírus enyhe változatát kapta el. A csapatorvos szerint a betegség nem terjedt tovább, így azt tanácsolta, a gárda ne változtasson napi programján. A 24 éves magyar játékos csütörtökön már roszszul érezte magát a spanyol együttes jerezi edzőtáborában – akkortól elővigyázatosságból már nem érintkezhetett társaival –, majd pénteken kórházba került, miután láza volt, és köhögött, de már szombaton kiengedték. Akkor lapunknak úgy nyilatkozott, jól van, és állapota szerencsére most is több mint kielégítő. „Bevallom, először meglepett a hír, de tulajdonképpen egy sima influenzával többet bajlódtam, mint a mostani betegséggel – mondta lapunknak a 20-szoros válogatott védekező középpályás. – Már hazatértem Pamplonába, ki sem mozdulok otthonról, de már teljesen jól vagyok. Talán sohasem éreztem ilyen jól magamat, ennek fényében minden napért kár, amit kihagyok a felkészülésből. Az edzőnk, José Antonio Camacho korábban meglátogatott, jobbulást kívánt, és hangsúlyozta, mihamarabb visszavár. Jelenleg a csapatra is fokozottabban figyelnek, én majd csak akkor állhatok ismét edzésbe, ha egy hétig tünetmentes leszek. Talán pénteken már folytathatom a munkát.”

Ahogy Vadócz Krisztián példája mutatja, a körültekintő figyelem ellenére sportolók is elkaphatják a betegséget: a futballisták közül korábban a Cipruson nyaraló angol válogatott Micah Richardsnál és négy monacói játékosnál diagnosztizálták a kórt. Legutóbb egy Norvégiában rendezett ifjúsági tornán mutatták ki a H1N1-et, négy játékost pedig még vizsgálnak, az esemény szervezői ezért megtiltották a meccs előtti kézfogást. A 2010-es vancouveri téli olimpiával kapcsolatban már bejelentették, a játékok minden közreműködőjét beoltják, a sportolókról saját olimpiai bizottságaiknak kell gondoskodniuk.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
42 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
46 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
47 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája