Reflektorfényben a Sopron

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.29. 01:36
Címkék

Sopronban volt, van és lesz foci!

Bár az elmúlt évek másról sem lehetett hallani, mint a soproni futball hanyatlásáról, úgy tűnik, most végre megkezdődhet a felkapaszkodás – a harmadik vonalból… Az elmúlt hetekben felvetődött ugyan a lehetősége, hogy a magyar labdarúgásra jellemező trükközésnek köszönhetően másodosztályú csapata is lehet a városnak, a projekt befuccsolt, az Alpokalja néven szerepeltetni kívánt együttes még el sem indult, már megszűnt. Értesülésünk szerint Sopronban ezt kevesen bánták, tudniillik a Győrből „importálni” kívánt DAC-ra senki sem volt kíváncsi.

Nem úgy az SVSE-re! A tavaly is az NB III Bakony-csoportjában rajtoló gárda az idén ott folytatja, ahol a legutóbbi szezon végén abbahagyta – a különbség annyi, hogy elsősorban soproni nevelésű, illetve kötődésű játékosokra építve kísérli meg a feljutás kiharcolását. Ami biztos: tisztességes körülmények között készülhet a csapat – Végh Tibor irányításával. A vezérkar nemcsak a legutóbb Ausztriában dolgozó szakembert győzte meg arról, hogy érdemes nekiveselkedni a feladatnak, hanem a 2005-ben Magyar Kupát nyerő társulat egyik tagját, Bojan Lazicsot is. A harmincöt éves védekező középpályást még egy szerb hátvéd követheti: a legutóbb Kispesten futballozó Micso Szmiljanics is az SVSEhez szerződhet egy-két napon belül, s szó van még egy neves futballista igazolásáról is. Az élvonalat megjáró labdarúgóknak nem kell attól tartaniuk, hogy harmadosztályú pályán játszanak: a lila-fehérek hazai mérkőzéseinek a Káposztás utcai létesítmény ad otthont. Eldőlt már az is, hogy esti meccseket rendeznek a városi stadionban

– avagy a soproni foci újra reflektorfénybe kerül.

Az MLSZ-ben egyébként elkészítették az NB III hat csoportjának beosztását, s az előző szezonban induló 96 csapathoz képest 84 klub nevezését fogadták el. Az augusztus 15-én rajtoló bajnokságban a Ferencváros II a Mátracsoportban csatázik majd.

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 perce

Közel 25 millió forintot nyert egy Pest megyei Tippmix-játékos

Foci vb 2026
4 perce

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
16 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
35 perce

Benyújtja lemondását a németek kapitánya, hatalmas összegű végkielégítést kap

Foci vb 2026
35 perce

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
37 perce

Nincs lehetetlen időpont, ha a vb-ről van szó…

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik