Patthelyzet Gál-ügyben

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.07.29. 23:51
Címkék
A világválogatott Gál Gyula térdműtét utáni rehabilitációja befejeződött, és az MKB Veszprémben eladólistára tett beállós újra edzhet.

Éppen azon a napon kapott behívót Gál Gyula a világválogatottba, amikor a BL-induló MKB Veszprém vezetői hivatalosan is kihirdették a bajnokcsapat 16 tagú keretét a következő évadra. Ebből a névsorból viszont hiányzott a beállós, akit több társával, például Putics Barnával együtt eladólistára tett a klub.

„Az utóbbi három hónapban főleg azzal voltam elfoglalva, hogy az április közepén megműtött térdszalagom mielőbb meg-gyógyuljon – mondta Gál Gyula. – Az volt a vágyam, amely immár teljesült, hogy ne kelljen kihagynom a több orvos által jósolt fél évet. Nehéz időszakon vagyok túl, amelynek az átvészelésében nem segített, hogy szinte folyamatosan tárgyalásban álltam klubom vezetőivel, akik közölték, a keretszűkítés miatt nem tartóztatnak. Már csak az kell, hogy megfelelő vételi ajánlat érkezzen, hiszen hároméves szerződés köt Veszprémhez, s ebből kell kivásárolni.”

Éppen itt a bökkenő. Ugyanis pénzt akar Gálért az egyesület – vélhetően nem is keveset. A csapat évad előtti sajtótájékoztatóján azt hangoztatták a veszprémi vezetők, hogy szerződésben álló játékost ingyen akkor sem engednek el, ha az illető nem fér be a 16 tagúra szűkített keretbe.

„A jelenlegi helyzetben nem tudok mást tenni, várom a klubhoz érkező ajánlatokat, valamint a vezetők döntését, hogy hova adnak el – folytatta a beállós. – Hála Hangody László sebészprofesszornak, valamint a felépülésemet segítő stábnak, szerdán kézhez kaptam az orvosi zárójelentést, amelyben az áll, hogy a térdem korlátozás nélkül terhelhető, sportolásra ismét tökéletesen alkalmas. Folytathatom az alapozást a Veszprémben, s várom az új feladatokat. Remélem, mielőbb úgy térhetek vissza a játéktérre klubomban vagy másutt, hogy nem okozok csalódást a szurkolóknak, akiket továbbra is magas szinten szeretnék szórakoztatni.”

Gál Gyula és az MKB Veszprém vezetői se beszéltek arról, milyen ajánlatok érkeztek eddig a beállósért, s arról sem, mely klubokkal állnak tárgyalásban, milyen esély van a játékos eladására.

„A pletykákkal nem érdemes foglalkozni, mert arra alapulnak, hogy most érdekessé váltam, s hírbe hoztak már a Szegeddel és a Zágrábbal is – nevetett a kacsákon. – Csírájában elhalt puhatolózó beszélgetéseknél többről azonban nem volt szó. Jelenleg csak azt tudom, csak az biztos, hogy három évig Veszprémhez köt a szerződésem, szorgosan edzek társaimmal, s amíg nem tudnak eladni a vezetők, illetve amíg nem kerülhetek be újra Mocsai Lajos csapatába, addig alighanem én leszek az MKB Veszprém legdrágább szurkolója. Aki ismer, tudja, nincs bennem cseppnyi harag se, nem vagyok haragban senkivel, csupán az a célom, hogy megőrzött erőnlétem mellé mielőbb visszanyerjem a régi sportformámat.”

Legfrissebb hírek

Vezettek, de csak ikszeltek Azerbajdzsánban az ukránok

Foci vb 2026
4 perce

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
7 perce

Örményországot nem rázta meg a 0–5, legyőzte az íreket

Foci vb 2026
9 perce

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
10 perce

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
34 perce

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
49 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik