Nagy erőpróba lesz

FAZEKAS ZOLTÁN jelenti PárizsbólFAZEKAS ZOLTÁN jelenti Párizsból
Vágólapra másolva!
2009.07.29. 23:51
Címkék
Kellemes utazással és a helyszínen megtartott taktikai tréninggel hangolt a magyar férfiválogatott a csütörtöki, Franciaország elleni barátságos mérkőzésre. Ez az utolsó felkészülési találkozója az A-divízióban maradásért küzdő együttesnek, mielőtt augusztus 5-én összecsapna Ukrajnával.

Csupa nyugodt ember ült az Air France szerda kora délutáni, Bécsből Párizsba tartó járatán, amellyel a magyar válogatott is utazott utolsó felkészülési meccsére. Akadt, aki izgult a repülés miatt, ám a többség, közte a magyarok 19 fős delegációja, élvezte az utazást. Panaszra nem lehetett ok, a franciák meghívásának eleget tevő együttesre kényelmes busz várt a Charles de Gaulle reptéren, és a mérkőzés helyszínétől két perc sétára lévő szálloda is minden igényt kielégített.

„Jean-Pierre de Vincenzóval, a francia szövetség szakmai igazgatójával szinte baráti a kapcsolatom, ennek köszönhető ez az ajándéktúra” – avatott be a részletekbe Mészáros Lajos szakmai igazgató, aki elégedett csapata eddigi teljesítményével, de tisztában van vele, a java, azaz az ukránok, a csehek és az észtek elleni selejtező még csak ezután jön.

„A lőtéren csak szalonlövőt lehet képezni, én abban hiszek, hogy az igazi harcos a háborúban születik. A franciák elleni meccs nagyon nehéz erőpróba lesz, de remélem, hogy az együttes az eddig látott erényeit csillogtatva küzdő, harcos és jó védekezésen alapuló játékkal még ennek az erős csapatnak is méltó partnere lehet.”

Az ötből négy felkészülési meccsét imponáló védekezéssel és célratörő játékkal megnyerő gárda tagjai sűrűn pislogtak, amikor a reptérről a szállodába tartó busz elhaladt az impozáns Stade de France mellett, ám a kosárcsarnokba érve egyáltalán nem voltak megilletődve sem Tony Parker, sem Boris Diaw látványától. A San Antonio Spursszel háromszoros NBA-bajnok irányító nem edzett rendesen, mivel az Achillese és a térde rakoncátlankodik, ám Diaw keményen dolgozott, s szorgosan osztogatta az autogramokat is. A hazaiak is nagy sorozatra készülnek: ők az olaszokkal és a finnekkel csatáznak majd azért, hogy utolsóként kijuthassanak a szeptemberi Európa-bajnokságra.

A magyar együttes este héttől taktikai jellegű, másfél órás tréninget tartott, amelyen a játékosok jókedvűen és koncentráltan végezték el a Dzunics Braniszlav és Sabáli Balázs által rájuk osztott feladatokat, hogy aztán rápihenhessenek a csütörtöki mérkőzésre, amely iránt nagy az érdeklődés, pedig a legdrágább belépőjegyek ára eléri a 90 eurót.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
16 perce

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
32 perce

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
34 perce

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
35 perce

Csikós Zsóka: Bármi történjék, én már nyertem

Kajak-kenu
38 perce

Kopasz Bálint: Idén eddig nem eveztem ennél rosszabb pályán

Kajak-kenu
46 perce

Visszavonult a korábbi magyar válogatott kézilabdázó

Kézilabda
50 perce

Roddick szerint Alcaraz egy különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
56 perce
Ezek is érdekelhetik