Eddig egyáltalán nem áll rosszul a csapat

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.07.29. 01:36
Címkék
Lassan a felkészülés célegyenesébe érkezik a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely az Európa-bajnoki pótselejtező rajtja előtt az utolsó ráhangoló mérkőzését Franciaországgal vívja csütörtök este Párizsban. Az A-divízióban maradásért augusztus 5-től 20-ig Ukrajnával, Észtországgal és Csehországgal oda-viszsza összecsapó együttesnek a csoport második helyén kell végeznie az élvonalbeli tagság megtartásáért, amire Németh István csapatkapitány szerint jó esélye lehet a gárdának.

Jól telik a pihenés? Jól telik a pihenés?

Remekül, csak most kicsit elromlott az idő itt, a Balatonparton – szóval már megyünk haza, aztán szerda reggel irány Szombathely, ugyanis onnan indulunk Bécsbe s repülünk Párizsba – válaszolt Németh István, aki a Radisson-Birdland-Pannon-kupát hibátlanul megnyerő válogatott utolsó meccsét (amelyen a svédek és a finnek után a hollandokat is legyőzték Fodor Mártonék) apró sérülése miatt csak a kispadról figyelte, de a torna utáni két szabadnapot aktív pihenéssel tölthette, csakúgy, mint a keret többi tagja.

Milyen volt kívülről a csapat?

Nem szeretem tehetetlenül figyelni együttesem játékát, de „bekötött” az Achilles-inam és a vádlim, így nem akartunk kockáztatni, szóval inkább kihagytam. Gondoltam, hogy lesz hullámvölgy a játékunkban, de szerencsére így is nyertünk, mert vagyunk annyira erősek fizikailag és mentálisan, hogy egy rosszabb periódus ellenére is legyőzzük Hollandiát.

Milyennek látja ezt a mostani, megfiatalított válogatottat?

Voltak jó és gyengébb szériák a felkészülési meccseken, de az, hogy a bosnyákokat kettőből egyszer legyőztük, és a szombathelyi tornát veretlenül nyertük meg, mindenképpen jó jel, és önbizalmat adott a csapatnak. Nem állunk rosszul, a fiatalok szépen dolgoznak, az erőnlétünk remek, s a taktikai repertoráunk is folyamatosan bővül.

Miben más ez a gárda a tavalyihoz képest?

Változott a szakmai stáb, a keret összetétele, s a felkészülés is jobb: nívósabb ellenfelekkel mérkőzhettünk kiváló körülmények közepette. A védekezés agresszívabb, s az első szándékból való pontszerzésre épülő játék is fekszik a játékosoknak.

Tíz éve még kijutottunk az Európa-bajnokságra, most pedig az A-divízióban maradásért küzdünk. Ennek mi az oka?

A mostani mezőny eléggé sűrű, néhány éve egy meccsen múlt, hogy nem jutottunk ki a kontinenstornára, s egyszer a B-divízióba is kiestünk. Az elmúlt évek során sok volt a lemondás, a fiatalok nem kaptak elég lehetőséget, most viszont a stáb bátran nyúl az olyan tehetségekhez, mint például Hanga Ádám vagy Vojvoda Dávid. Attól függetlenül, hogy most jók a kilátásaink, kemény harc lesz a bennmaradásért.

A franciák, noha tartalékosak lesznek, remek játékerőt képviselnek. Nem fél attól, hogy ha beleszalad a csapat egy nagy vereségbe, az visszaveti a lelkesedést?

Nem, egyáltalán. Tisztában vagyunk az esélyekkel, megpróbáljuk gyakorolni a különböző taktikai variációkat és megszorítani őket. Ez most más, mint amikor tavaly, a felkészülés elején néhány nap után odalöktek áldozati bárányként minket a világbajnok spanyoloknak, akik majd hatvan ponttal nyertek. Azt nehéz volt feldolgozni, és nem tett jót a csapatnak. Most a franciák elleni meccs előtt már taktikailag és fizikailag is jól állunk, szóval nem félek.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
17 perce

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
1 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
1 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik