Boldog visszatérés

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.07.29. 23:51
Címkék

Sokan vannak, akik szerint a Real Madrid egyik leggyengébb pontja a védelem volt az előző szezonban. Ők természetesen azt várták, hogy Florentino Pérez, a régi-új klubelnök a hátsó alakzat megerősítésére is jelentős összeget fordít. Bár erre a csapatrészre megközelítőleg sem érkeztek olyan klasszisok, mint Cristiano Ronaldo vagy Kaká, a Valenciától megvett Raúl Albiol jó vételnek bizonyulhat, és az előző szezonban a Racing Santandernek kölcsönadott Ezequiel Garay is újra a csapattal készül. A blancók azonban még itt sem álltak meg, legújabb szerzeményük Álvaro Arbeloa, aki a Liverpooltól érkezik.

A 26 éves jobbhátvéd a királyi klubban nevelkedett, majd 2006-ban a Deportivóhoz igazolt, és fél évvel később innen került a Poolhoz. Az angol válogatott Glen Johnson júniusi érkezése már előrevetítette lehetséges távozását, ám minden bizonnyal az sem javított helyzetén, hogy az előző szezon végén a West Bromwich Albion elleni mérkőzésen csúnyán összeszólalkozott Jamie Carragherrel, és a csapattársaknak kellett szétválasztaniuk a vitázó feleket. A spanyol klub lapértesülések szerint 4-4.5 millió eurót fizet az Európa-bajnok labdarúgóért, aki öt évre kötelezi el magát a fővárosiakhoz. Arbeloa még nem nyilatkozott, ám a madridiak orvosi stábját vezető Carlos Diez azt mondta: a vizsgálatok kielégítő eredménnyel zárultak, s a játékos már alig várja, hogy csatlakozhasson újdonsült csapattársaihoz, akik jelenleg a Béke-kupán szerepelnek.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
41 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
42 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
46 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
47 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája