Massa szerencsés is volt

2009.07.27. 02:10
Címkék

Előre megjósolta Lewis Hamilton győzelmét.Előre megjósolta Lewis Hamilton győzelmét.

Sejtettem, hogy a McLaren előbb ér az élre, mint a Ferrari, hiszen elképesztő tempóban fejleszt. Ezen a téren az idén nincs riválisa, döbbenetes munkát végeznek Wokingban.

És a Brawn? Meg lehet fogni Jenson Buttont az idén az összetettben?

Ez csak attól függ, hogy képes lesz-e arra a kiegyensúlyozott teljesítményre, amelyet az év elején mutatott. A harmadik-negyedik helyeket is elég lesz hoznia, ha ennyire változatosan alakul a győzelmekért folyó küzdelem, és nem mindig ugyanaz nyer.

Ki foghatja meg a Red Bull-osok közül?

Ezt nem tudom. Vettel fiatalabb, de ez ugyanúgy lehet előny, mint hátrány. Idővel kiderül.

Mi a véleménye Felipe Massa balesetéről?

Nagyon furcsa volt, ilyet még sohasem láttam. Ezt szinte lehetetlen megelőzni, elképesztő balszerencséje volt. Ugyanakkor meg kell jegyezni, Massa szerencsés is, hogy nem két centivel lejjebb csapódott be a rugó – ebben az esetben nemigen lett volna esélye az életben maradásra.

Hogyan dolgozzák fel a pilóták a történteket?

Tudniuk kell, és tudják is, hogy az autósport még mindig veszélyes, és benne van a pakliban, hogy súlyosan megsérülnek. A Formula–1 még mindig Formula–1.

Legfrissebb hírek

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
5 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
17 perce

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
46 perce

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
48 perce

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
1 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
1 órája

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
2 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik