Az Arsenal nem kegyelmez!

Vágólapra másolva!
2009.07.27. 23:26
Címkék

Itt jegyezzük meg: a tréner tartotta szavát, valóban a legjobbjait hozta el Vas megyébe, csupán a kisebb sérüléssel bajlódó Tomás Rosicky, a családi okok miatt Spanyolországba repülő Manuel Almunia, a szabadságáról csak a napokban visszatérő Cesc Fabregas és a korosztályos Európa-bajnokságon részt vevő Theo Walcott kapott felmentést hétfő estére.

A nézők hiányolták őket, a csapattársak nem: háromnegyed óra alatt könnyedén rámolt be négy gólt az Arsenal. Habár először Tóth Péter zörgette meg a hálót, a lest látó asszistens intése nyomán Bognár Tamás érvénytelenítette a találatot, amelyről a középpályás alighanem még az unokáinak is mesélt volna. Feltesszük, az első félidőben egyaránt duplázó Eduardo és Nicklas Bendtner szerez még fontosabb gólokat is pályafutása során – a magunk részéről csupán azt reméljük, a dán támadó nem a Magyarország elleni októberi világbajnoki selejtező alkalmával bizonyítja, milyen jól érzi a kaput. A szünetben lecserélt, majd a 63. percben megint bevetett (hiába, egy barátságos találkozóba sok minden belefér) Nicklas Bendtner a második félidőben még egy tizenegyest is kiharcolt – a büntetőt Robin van Persie vérprofi módjára váltotta gólra. A Haladás cseréjének, Maikelnek is megvolt erre a lehetősége, azonban nagyképűen elszórakozta a tizenegyest. Többek között ez a magyarázata annak, hogy a holland csatár miért viselheti az Arsenal mezét, miközben a Brazíliában született fedezet csak NB I-es játékosnak mondhatja magát…

A flegma mozdulat után felhangzó fütty teljességgel jogos volt, miként a mérkőzés többi részvevőjének járó vastaps is: az „ágyúsok” kalaplengetést érdemlő produkcióval nyertek öt nullára.

Ha szerencsénk van, Arsene Wenger jövőre is úgy gondolja, hogy az a plusz öt kilométer belefér.

Legfrissebb hírek

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
2 perce

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
17 perce

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen

Képes Sport
39 perce

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Magyar válogatott
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen

Tenisz
1 órája

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik