Zsirkov góllal kezdett

2009.07.26. 02:28
Címkék

Szebb bemutatkozásról nem is álmodhatott volna Jurij Zsirkov, a Chelsea új szerzeménye, aki első mérkőzésén győztes góllal mutatkozott be a londoniaknál. Az egyesült államokbeli, World Football Challenge elnevezésű négycsapatos tornán szereplő „kékek” Didier Drogba bombagóljával szereztek vezetést a Milan ellen, de Clarence Seedorf még a szünet előtt egyenlített. A 68. percben aztán érkezett a meccs legjobbjának is megválasztott Zsirkov, és egy röviden kifejelt labdát 17 méterről szépen a jobb alsóba lőtt. Carlo Ancelotti menedzser nem panaszkodhat, José Mourinho Intere után volt klubját is sikerült legyőznie.

Győzelemmel kezdte a spanyolországi Béke-kupát a Juventus, amely Amauri és Vincenzo Iaquinta góljaival múlta felül a Sevillát. Gianluigi Buffon és a kisebb sérüléssel bajlódó Diego nem lépett pályára a torinóiaknál, de Fabio Cannavaro végigjátszotta a mérkőzést. Ciro Ferrara vezetőedző örült csapata teljesítményének, és elmondta, erős a keret, bizakodásra ad okot, hogy posztonként két futballista is a rendelkezésére áll.

Vereséggel zárta dél-afrikai vendégszereplését a Manchester City, amely a Vodacom Challenge döntőjében 1–0-ra kikapott a helyi Kaizer Chiefstől. Az Arsenaltól szerződtetett Emmanuel Adebayor bemutatkozott új együttesében, a sarkával bajlódó Carlos Tévez viszont egyelőre pihent. Mark Hughes nem sok örömét lelhette a meccsben, mert Richard Dunne-t, Nedum Onuohát és Javan Vidalt is sérülés miatt kellett lecserélnie.

Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
39 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
55 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik