A show végre elkezdődik

Vágólapra másolva!
2009.07.26. 02:28
Címkék
Az őrület fokozódik: vasárnap végre megkezdődnek az úszóversenyek! A hiper-szuper dresszek miatt hatalmas csúcseső várható, olyan eredmények, amelyek a jövő esztendőtől bevezetett szigorú, a ruhákat érintő szabályok miatt nagyon sokáig megdönthetetlennek bizonyulhatnak majd.

A forróság állandó, az egy főre jutó hely ezzel szemben rohamosan csökken a Foro Italico környékén. Persze, hiszen vasárnap kezdődik a show – mert hiába esik rosszul esetleg a vizes vb-n helyet kapó többi sportágnak, így az általunk a sikerek miatt közkedvelt vízilabdának, az úszóversenyek egyértelműen az esemény csúcspontját jelentik. A világbajnokság mostantól kerül fókuszba.

„Elképesztő az érdeklődés, ez a verseny nem csak a kvalifikáció miatt lesz erősebb, mint a pekingi olimpia volt” – fogalmazta meg véleményét a magyar küldöttség szálláshelyét jelentő Hotel Jolly Via Carpagna teraszán Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitkára, aki még mindig megrázóan beszél a csütörtöki érkezésről.

Ő volt az, aki látva Cseh László állapotát, azonnal mentőt hívott – olimpiai ezüstérmesünk azóta is hálás a vezetőnek, hogy nem az általa favorizált taxit választotta, hiszen ki tudja, mi történt volna akkor…

„Látszott a gyerekeken, megrázta őket az eset” – ezt már Kiss László szövetségi kapitány mondta, aki legalább arról örömmel tudott beszámolni, hogy a többiek jól vannak, azaz Laci betegsége nem ragályos, senki sem kapta, kaphatta el. Ezért minden résztvevő tréningezett a medencében, voltaképpen fakultatívan, már ami az időpontot illeti: hivatalos edzésprogram híján mindenki akkor ment, amikor akart. Az eredmény? Érzékeltetésképpen egy forró nyári péntek délutánt képzeljenek el az M7-esen a Balaton irányába. A medencebéli tumultusban mindazonáltal könnyebb előzni, mint a sztrádán: a gyorsabbak lebuknak a víz alá, és maguk mögött hagyják az előttük haladó, életükért küzdő, ámde roppant lelkes amatőröket. Más kérdés, hogy ha nincs szerencséjük, és Eric Moussambani-hasonmások sokasága tempózgat bent, többet kénytelenek alámerülni, ekképpen afféle búvárúszóedzést tartani… Ennek ellenére senki sem panaszkodik, „Ilyenkor már nem számít annyit egy tréning, ami esetleg eddig nem ment, gyakorlatilag lehetetlen kijavítani” – foglalta össze a lényeget az Egyesült Államokban tanuló Povázsai Zoltán, akinek hétfőn 200 méter gyorson lesz először jelenése.

A világbajnoki mezőny oly nagy, hogy a nemzetközi szövetség döntése alapján az előfutamokat tíz pályán rendezik meg, azaz a 0-s és a 9-es rajtkövön is láthatunk majd versenyzőket. Nem a leggyorsabbakat természetesen.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
24 perce

Sportlövő-vb: mindhárom magyar továbbjutott a selejtezőből, hatodik a női puskás csapat összetettben

Egyéb egyéni
27 perce

Tóth Balázs: Rossi a lecserélésem után fél órával már írt is

Magyar válogatott
34 perce

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
34 perce

Imre Bence megegyezett a Veszprémmel – sajtóhír

Kézilabda
42 perce

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
1 órája

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik