Sosem hibázott ennyit

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 01:16
Címkék
Heikki Kovalainen tavaly a Hungaroringen szerezte élete első Formula–1-es futamgyőzelmét, az idei szezonban azonban nem szerepel valami fényesen. A McLaren-Mercedes finn versenyzője azonban úgy érzi, sokat fejlődött az idényben, a csapattal együtt visszatalált a helyes útra, és még a világbajnokkal is javult a kapcsolata.

Egy évvel ezelőtt megnyerte a Magyar Nagydíjat. Gondolta volna akkor, hogy a következő egy évben csak egyszer állhat dobogón?Egy évvel ezelőtt megnyerte a Magyar Nagydíjat. Gondolta volna akkor, hogy a következő egy évben csak egyszer állhat dobogón?

Nem így terveztem: abban bíztam, hogy életem első futamgyőzelmét mihamarabb továbbiak követik. Ám ez az idény elég rosszul kezdődött, csak mostanában kezdünk magunkra találni.

A jobban sikerült Német Nagydíj előtti nyolc futamon csak háromszor ért célba, pontot pedig csak egyszer szerzett. Mennyire viselte meg a nehéz időszak?

Az autósport ilyen: megesik, hogy néhány hónapig semmi sem jön össze. Kitartónak kell maradni, tökéletesen koncentrálni, és rengeteget dolgozni. Én is nagyon sokat egyeztetek a mérnökökkel, hogy minél hamarabb visszataláljunk a helyes útra.

Lewis Hamiltonnal változott a kapcsolata a mostani nehezebb időkben?

Igen, most sokkal többet beszélgetünk egymással és a csapattal is az autóról és a pályákról azért, hogy minél több információhoz jussunk. Szóval az idén közelebb kerültünk egymáshoz.

Amellett, hogy minél több tanáccsal felvértezi magát, mit tehet még, hogy ellensúlyozza, hogy lassabb autóban ül?

Kénytelen vagyok többet kockáztatni. Más kérdés, hogy ez eddig nem sült el valami jól: egész pályafutásom során nem hibáztam annyit, mint mostanában. A határokon autózom, és kezdem megtalálni az egyensúlyt a gyorsaság és a biztonság között.

Ez azt jelenti, hogy a gyengébb autóban többet tud tanulni?

Ha nem is ilyen egyszerű a képlet, abból a szempontból mindenképp fejlődöm, hogy tudom, ha jó eredményt akarok elérni, semmiképp sem elégedhetek meg száz százaléknál kevesebbel, minden helyzetben ki kell hoznom magamból a maximumot. De ugyanez a helyzet az egész csapattal, a mérnökökkel, a szerelőkkel, mindenkivel – a szerényebb szereplés ráébresztett minket arra, hogy még keményebb munkát kell végeznünk.

Nem furcsa látni, hogy miközben önök küszködnek, Jenson Button és Rubens Barrichello ugyanazzal a Mercedes-motorral sikert sikerre halmoz?

Érdekes helyzet, az biztos. Másrészről viszont meg is erősíti a csapatot abban a hitben, hogy a motorunk versenyképes, hatékony és erős, azaz nincs más dolgunk, mint építeni egy nagyon gyors autót – persze az a legnehezebb.

Martin Whitmarsh csapatfőnök nemrég azt mondta, a McLarennek a Magyar Nagydíjon a legnagyobb az esélye arra, hogy felvegye a versenyt a Brawnokkal és a Red Bullokkal.

A pálya mindenképpen fekszik nekünk. A gyors kanyarokkal van ugyanis a legnagyobb gondunk, de a Hungaroringen alig van ilyen, inkább lassú és közepes kanyarok váltakoznak. Ezekben viszont az aero­dinamikai csomagunk nagyon jó, ahogy a kigyorsításoknál is ott vagyunk a legjobbak között, és a Német Nagydíjon már látszott, hogy egyébként is kezdünk magunkra találni, úgyhogy most valóban lehet esélyünk. Ehhez azonban remek időmérő edzésre van szükség – a verseny legalább felerészben ott dől majd el. Persze maga a futam is kulcsfontosságú lesz: a nagy hőségben vigyázni kell majd a gumikra és az autóra is, sokat számít, ki tud ezekkel a legjobban takarékoskodni.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
55 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
55 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik