Pillanatok döntöttek

2009.07.24. 23:57
Címkék

A tajvani világjátékokon az akrobatikus rock and rollosok versenyében Kis Katalin az egyik látványos szaltó közben nyilallást érzett, leérkezve pedig nem tudta folytatni a produkciót párjával, Horváth Miklóssal. Venczel József gyúró azonban néhány perc alatt helyrehozta a harmadik világjátékán részt vevő sportolót, így a kettős újra parkettre tudott állni, és a vigaszágon bejutott a legjobb 12 közé. Ugyanez sikerült a meggyőző teljesítményt nyújtó Horváth Márk, Szabó Kata duónak is, mindkét páros szombaton folytathatja szereplését. A standard táncosok világszínvonalú mezőnyében a László Csaba, Mikes Anna kettős a kilencedik helyet szerezte meg.

Nyolc századon múlt az újabb érem az uszonyos úszók 200 méteres versenyében. A 400 méteren egy nappal korábban bronzérmet szerző Kanyó Dénes alig maradt le a dobogóról, Kókai Dániel ugyanebben a számban az ötödik helyen zárt. A nők 100 méteres viadalában Székely Lilla hatodik lett, a Kókai Dániel, Kanyó Dénes, Kövy Bence, Joszt Ádám összeállítású 4x100-as férfiváltó a hatodik helyen végzett. Női 400 méteren Wirtz Melinda nyolcadik lett.

Csalódást keltett Roik Zsolt szereplése. Kiváló aerobikosunk nem jutott be a döntőbe.

Legfrissebb hírek

Sportrajongó mérnök épít hidat a kanadai magyarok között

Foci vb 2026
3 perce

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
18 perce

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
29 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
29 perce

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
31 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
54 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
55 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik