Össztűz alatt az újonc

2009.07.24. 23:57
Címkék

Nagy hullámokat keltett a spanyol Jaime Alguersuari bemutatkozása a Formula–1-ben. Pontosabban szerencsétlen Toro Rosso-pilótának még arra sem volt esélye, hogy egyetlen métert megtegyen az autójával, a szakértők (akik a médiabuszban azt találgatták, vajon mennyi büntetést gyűjt össze a nap végére) és a vetélytársak máris leszedték róla a keresztvizet. A többség szerint minden idők legfiatalabb F1-pilótájának (19 évesen és 125 naposan mutatkozik be a száguldó cirkuszban) túl nagy falat lesz a Magyar Nagydíj.

Webber kezdte a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón azzal: „Nem vagyok híve, hogy a Formula–1-et pilótaneveldének használják!”, majd folytatták a többiek. A világbajnoki pontversenyben vezető Jenson Button szerint a spanyol nehéz helyzetben volt, hiszen ha valaki ilyen esélyt kap, biztosan elfogadja, de benne van a pakliban, hogy ezzel tönkreteszi a pályafutását. „Ha jól megy, mindenki veregeti majd a vállát, de szögezzük le: pengeélen táncol. Az F1 ugyanis nem csupán abból áll, hogy gyorsan vezetsz-e vagy sem. Sok mindent meg kell érteni, kezdve azzal, hogyan működik a kormányon az a sok gomb…” – vélekedett Button.

Massa kicsit még nála is szigorúbb volt: „Kifejezetten rosszat tesz a Formula–1-nek, hogy valaki egyetlen árva kör megtétele nélkül mutatkozik be a világbajnokságon, s megjegyzem, ez Alguersua­rinak sem segít. Túl fiatal, s ezt onnan tudom, hogy bár én idősebb voltam nála és tesztlehetőséget is kaptam az idény elején, nem álltam még készen. Könnyen megégetheti magát.”

Az egyetlen, aki a spanyol reménység védelmére kelt, csapattársa, Sebastian Vettel, s ebben valószínűleg nemcsak az játszott szerepet, hogy szegről-végről csapattársak, hanem az is, hogy maga Vettel sem éppen veterán: „Ha valamit kritizálni lehet, akkor az a szabály, amely lehetővé teszi, hogy valaki egyetlen kör nélkül szállhasson be a küzdelmekbe. A legjobbakat kívánom Jaimének, van ideje, hogy bizonyítson, bár nem a legkönnyebb utat választotta…”

Nos, Alguersuarit kissé felizgatták a történtek, láthatóan nem volt nyugodt, amikor azt mondta: „Tudom, hogy tapasztalatlan vagyok, tudom, hogy ez új autó, új sorozat nekem. De azért vagyok itt, hogy tanuljak…”

Az újonc a pénteki első és a második szabadedzésen is a 20. helyen végzett – egy­előre büntetés nélkül, viszont csapattársa, Sébastien Buemi 1800 eurós pénzbüntetést kapott boxutcában való gyorshajtásért. A sebességével nem volt gond, ugyanakkor feltűnt, hogy amikor valaki közvetlenül a nyomában haladt, igyekezett a lehető legrövidebb féktávot alkalmazni – ez azonban többször is azzal járt, hogy túl későn lépett a pedálra, és kisodródott a kanyarokban.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
6 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
31 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
31 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
39 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
46 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
49 perce

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
52 perce

Futsal NB I: a Nyíregyháza kiütötte az Újpestet, az utolsó fordulóban derül fény a két döntős kilétére

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik