Nem húz lapot 21-re

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 01:16
Címkék

Béres Tímea már nem kosár labdázó: úgy döntött, felhagy az aktív sportolással, így az is eldőlt, hogy nem vele erősít a négyes poszton az első euroligás idényére készülő Szeviép-Szeged. A klubszintéren különösen eredményes center számára 32 évesen jött el a búcsú ideje, amikor már úgy érezte, a családanyaság fontosabb számára, több örömet szerez, mint hogy dobjon még néhány száz pontot, lepattanókért verekedjen vagy elzárásokat adjon.

„Hosszú rágódás után határoztam úgy, hogy abbahagyom.

A férjem nagy fába vágta a fejszéjét, neki nagy segítség, ha mellette vagyok, a kisfiam meg nemsokára iskolába megy, szóval úgy éreztem, ez a jó döntés.

Biztos hiányozni fog a kosárlabda, de már nem éreztem hozzá elegendő motivációt, és hála istennek nem vagyunk ráutalva, hogy mindenképpen játszanom kelljen... Van már huszonegy aranyérmem felnőttszinten, és az, hogy eggyel több legyen, már nem volt kihívás.”

Ezek Béres búcsúszavai, aki viccesen még hozzátette, huszonegyre nem akar több lapot húzni. Az időt sem húzta, mert korábban augusztus elsejére ígérte válaszát az őt hívó szegedieknek, miután a pécsiek ajánlatát már korábban visszamondta. Apropó, Pécs: utólag visszatekintve pályafutására, az ott töltött éveket tartja a legszebb időszaknak – és ezt támasztják alá a számadatok is, ugyanis ebben a városban nyerte meg legtöbb aranyát, szám szerint kilencet.

Két legnagyobb sikere viszont minden kétséget kizáróan a Sopronnal nyert Ronchetti-kupa (1998), valamint a Valenciennes színeiben elért Euroliga-győzelem (2002): nem sokan mondhatják el magukról, hogy a két rangos európai női sorozat legfényesebb érme egyaránt ott virít a vitrinjükben, Magyarországról pedig tudomásunk szerint még senkinek sem sikerült ez a bravúr. Béres tehát történelmi figurája a honi kosárlabdázásnak.

Sőt még streetball-világbajnoknak is mondhatja magát 1996 óta.

És hogyan tovább? Menedzsernek készül. Már megvannak a konkrét tervei.

„Női játékosok menedzselésével foglalkoznék, és ebbe több minden tartozna bele, mint hogy hová igazolnak. Na meg sok mindent be kell pótolnom, ami a kosárlabda miatt eddig kimaradt az életemből, hiszen tízéves korom óta űzöm versenyszerűen ezt a játékot. Egy biztos: nagyon sok embernek tartozom köszönettel, és rengeteget kaptam ettől a sportágtól.”

Hogy mást ne mondjunk, egy férjet is Sztojan Ivkovics személyében, aki immár a nemrég majdnem megszűnő kecskeméti gárda szakmai munkáját irányítja.

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
52 perce

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
52 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
1 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
1 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik