MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.07.24. 01:16
Címkék
A Steaua 4–1-es összesítéssel jutott tovább az Újpest elleni Európa-liga-selejtezőn. A román csapat 2–1-es budapesti győzelmét a Megyeri úton tekintette meg a korábban többek között a Ferencvárosban és az Újpestben is megforduló, a magyar válogatottban tizenegy alkalommal szereplő Miriuta László: a Romániában született, Magyarországon élő korábbi futballistától azt kérdeztük: mi a különbség a román és a magyar klubfutball között?

Nem volt rossz meccs. Az mindenesetre már az elején látszott, hogy a Steaua mindvégig okosan és higgadtan futballozik. Az Újpest nem kezdte rosszul a mérkőzést, kár, hogy az első húsz percben nem tudott gólt szerezni. A bukarestiek szinte rutinból oldották meg ezt a feladatot, lerí róluk, hogy évek óta a BL-ben, illetve az UEFA-kupában edződnek, és ez nagy előnyt jelent. A hazaiaktól Vaskó Tamás teljesítménye tetszett, és Kabát Péter is csapatkapitányhoz méltóan futballozott – kiválása nagy érvágás volt a lila-fehérek számára. A Steauában több az olyan játékos, aki el tud dönteni egy nemzetközi mérkőzést, gondolok itt elsősorban Juan Carlos Tojára, Bogdan Stancura és Székely Jánosra. Megjegyzem, ez a Steaua sem a régi már, bár megérdemelten jutott tovább, az Európa-ligát aligha nyeri meg…

Legfrissebb hírek

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
43 perce

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
1 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
3 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
3 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
3 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik