Bátran tervez Róth csapata

K. Zs.K. Zs.
2009.07.24. 23:57
Címkék

„A másodosztályban hét-nyolcezer néző előtt játszottuk hazai meccseinket, most várhatóan állandó lesz a telt ház, azaz a tízezres létszám, különösen, ha teljesítjük a tervet” – érzékeltette irigylésre méltó helyzetét Róth Ferenc, a másodosztály bajnokaként feljutó Bohemians 1905 magyar légiósa. Márpedig a terv merész: a 30 esztendős magyar középpályás csapata az első nyolc hely valamelyikére pályázik a hét végén rajtoló cseh bajnokságban.

Az Európa-bajnok legendát, Antonín Panenkát egykor a csapatában, manapság az elnöki székében tudó, egyszeres csehszlovák bajnok (1983) gárda az utóbbi években pénzügyi nehézségekkel küzdött, emiatt kétszer is kizárták az élvonalból, de szurkolói gyűjtése révén stabilizálta helyzetét. Időközben azonban egy másik szálon is megindult a nagy hagyományú klub „megmentése”, így lett 2005-ben az FC Strizkov nevű csapatból szintén Bohemians – amely ugyancsak tagja a Gambrinus Liga mezőnyének.

„A miénk az igazi Bohemians, ehhez kétség sem férhet, az említett nézőszám is igazolja” – mondta a helyi viszonyokkal tisztában lévő légiós. Az idehaza a Videoton, a Zalaegerszeg, az Újpest és a Lombard keretében megforduló Róth négy esztendeje légióskodik Csehországban, a Slovácko és a Viktoria Plzen után a Bohemians 1905 a harmadik csapata, és ha rajta múlik, nem is mozdul onnan.

„Nincs okom panaszra, nagyon jól érzem magam Csehországban, egy Prága melletti kis faluban építkezni is kezdtem” – tette hozzá a játékos, aki stabil tagja volt a bajnokságot nyerő fiatal csapatnak, és nincs oka másra számítani az élvonalban sem. Hétfőn a Brno ellen máris bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
2 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
18 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
25 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
26 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
57 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
58 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
1 órája

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik