Az álomnak máris vége van...

Kecskés István, Pietsch TiborKecskés István, Pietsch Tibor
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 01:16
Címkék
Sajnos esélye sem volt az Újpestnek a továbbjutásra: a Steaua a Megyeri úton is nyert, így kettős győzelemmel abszolválta az Európa-liga-selejtező második körét.

Noha előzetesen reményked tünk abban, hogy csütörtökön ébresztőt fújnak majd a Steaua játékosainak, a tervezettnél korábban jött el ennek az ideje. Mert amíg mi este háromnegyed nyolc és fél tíz közé vártuk ezt a pillanatot, addig a román csapat tagjait hajnali egykor riasztották… Történt, hogy a vendégek Roosevelt téri szállodájának recepcióján nem sokkal éjfél után megszólalt a telefon, és a vonal túlsó végén valaki csak annyit közölt az éjszakai portással: bombát helyezztünk el a hotelben! Támadt is nagy riadalom, a házigazdák először az Újpest ellenfelét keltették fel, aztán kopogtattak be a többi szobába, mondván, tessenek kifáradni az utcára, mert bármikor a levegőbe repülhetünk...

A négy órán át – vagyis hajnali ötig – tartó kutakodás során szerencsére nemhogy bombát, még egy szilveszterről megmaradt petárdát sem talált a rendőrökből, illetve tűzszerészekből álló vegyes csapat, így a szállóvendégek újra elfoglalhatták szobáikat. Akinek nem jött azonnal álom a szemére, még abban az élményben is része lehetett, hogy pontban kilenc perccel öt óra után megcsodálhatta a budapesti napkeltét.

Az már a délelőtt során kiderült, hogy a vészjósló hívás nem Újpestről futott be: a rendőrség bejelentette, hogy egy pátyi nyilvános fülkéből telefonált valaki. A BRFK természetesen még véletlenül sem hozta kapcsolatba a tréfásnak éppenséggel nem nevezhető bejelentést az Európa-liga-selejtező visszavágójával, így semmi okunk feltételezni, hogy a lila-fehérek valamelyik fanatikusa akart rosszat a Steauának...

A bukarestiek becsületére váljon, hogy az éjszaka történtek miatt nem kérvényezték a találkozó elhalasztását. Igaz, a délelőtt folyamán elterjedt, hogy a románok az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) fordulnak, ám végül a klub elnöke, Valeriu Argaselea tudatta mindenkivel: nem kérnek a huszonnégy órás csúszásból. Mivel az UEFA küldötte, Tugomir Frajman sem látott okot a meccs elnapolására, a Steaua futballistái abban a tudatban vonulhattak csendes pihenőre, hogy ha nem szakítják félbe délutáni sziesztájukat, az esti meccsen aligha panaszkodhatnak majd kialvatlanságra. Örömmel jelentjük: amíg tartott a szieszta, nem fenyegetőzött senki újabb bombariadóval.

Veszélyt így „csak” a Steaua szurkolóinak érkezése hordozott magában. Nem is kicsit: a buszokkal útnak induló társaság még el sem ért a nagylaki határátkelőig, már összetűzésbe keveredett – a román rendőrséggel. A hírügynökségi jelentések szerint a hatóság könnygázkészlete alaposan megcsappant, mire helyreállt a rend...

Talán ennél is fontosabb információ: bár sokan tartottak attól, hogy Magyarországon összecsap a két tábor, valós sérülmüket (az a gyomorforgató bukaresti drapéria...) nem torolták meg az újpestiek.

Feltesszük, ebben volt némi >>>

Legfrissebb hírek

Egy évtizede távozott a legendás újpesti Várhidi Pál

Magyar válogatott
7 perce

NBA: menetel a címvédő Oklahoma

Amerikai sportok
7 perce

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
10 perce

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
7 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
7 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
7 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik