Könnyed FTC-győzelem

BORBÉLY KÁROLYBORBÉLY KÁROLY
Vágólapra másolva!
2009.07.23. 01:35
Címkék
Magabiztos győzelmet aratott az FTC Kecskeméten, azaz jól kezdődött a tétmeccsek sora az NB I-be visszatérő zöldek számára. Fájó azonban, hogy csupán néhány százan voltak kíváncsiak a csapatokra.

Kecskemét, háromnegyed öt, Jó falat vendéglő. A KTE-Ereco–Ferencváros Ligakupa-mérkőzés előtt háromnegyed órával teljes csend a kocsma környékén. Pedig máskor egy NB I-es találkozó előtt már egy gombostűt sem lehet leejteni a vendéglátóipari egység közvetlen közelében, általában ott mulat a hazai és a vendég törzsszurkolók egy-egy csoportja.

Szerdán azonban teremtett lelket sem lehetett látni csapatuk kedvenc mezébe bújt emberekből.

De a Széktói Stadion közelébe érve sem sok jel utalt arra, hogy Magyarország legnépszerűbb együttese vendégeskedik Kecskeméten. Hacsak az nem, hogy gyerekek csoportja fényképezkedett az FTC buszánál. Az első félidő közepére azért mintegy hétszázan összegyűltek a tribünökön.

A KTE-Erecónak ezen a nyáron volt olyan edzőmeccse, amelyen ennél többen látogattak ki a kecskeméti stadionba – ennyit a Ligakupa népszerűségéről. Pedig biztosan jó ez a megmérettetés, legalábbis arra, hogy be lehet vetni a fiatalokat, vagy épp ki lehet próbálni a leigazolásra váró játékosokat. Tomiszlav Szivics, a hazaiak vezetőedzője is arra készült, hogy megnézi, mit tud öt, próbajátékon lévő labdarúgója. Csakhogy a szabályok két, ideiglenes játékengedéllyel rendelkezőt futballistát engednek pályára lépni ebben a sorozatban. Tajtékzott is a szerb szakember, amikor a találkozó előtt mindezt megtudta.

„Holott kedden direkt megkérdeztem a klub illetékeseitől, hogy mik a szabályok. Most közvetlenül a meccs előtt kellett változtatnom. Hihetetlen, ami itt néha történik” – dühöngött a kecskeméti mester,aki a meccs után sem tudott még átlépni a találkozó előtt történteken. Szomorúan mondta, veszítettek egy mérkőzést, de nyertek két játékost, Bertus Lajost és Andrei-Alexandru Floreant.

A Ferencváros az előző szezonban is indult a Ligakupában, ám még NB II-es csapatként. A keret alakul az „újoncnál”: Cory Sinnott elfogadta a klub vezetősége által kínált feltételeket, s kétéves szerződésének aláírására Budapestre utazott. Az Everton 19 esztendős hátvédjét korábban a Fradi angliai edzőtáborában már tesztelte a szakmai stáb, s a fiatal védő Bobby Davison vezetőedző kérésére került a zöld-fehérekhez. A napokban eldől Márkus Tibor sorsa is, aki többször is egyeztetett Berki Krisztián vezérigazgatóval, ám időközben a Paksi FC vezetői is jelezték, szívesen látnák ismét a csapatban. A 30 esztendős csatárt télen a paksiak adták kölcsön a fővárosi együttesnek, ám a szerződés a szezon végén lejárt, s bár Márkus Tibort gerincsérve is akadályozta abban, hogy pályára lépjen, a rutinos támadóra mindkét klub igényt tart.

Legfrissebb hírek

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
29 perce

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
50 perce

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
52 perce

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája

Atlétika: Tóth Anna U23-as Eb-ezüstérmes 100 méteres gátfutásban

Utánpótlássport
1 órája

Kosár: a pécsiek irányítópárosa az U16-os Eb-n is letenné a névjegyét

Utánpótlássport
1 órája

A meglepő nyári edzőváltás után a mezőny első felébe vágyik a BVSC – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik