Az MU nem kockáztat

K. Zs.K. Zs.
2009.07.18. 01:29
Címkék

Megrövidül a Manchester United távol-keleti turnéja: a „vörös ördögök” lemondták hétfői indonéziai mérkőzésüket, mert a pénteki pokolgépes merényletek egyikét abban a jakartai szállodában, a Ritz-Carltonban követték el, amelyben a csapat négy éjszakát töltött volna. A terrorakciókban legalább tízen meghaltak.

„Mélyen sajnáljuk, hogy nem utazhatunk Indonéziába, és nem köszönhetjük meg a támogatást az ottani szövetségnek és a szurkolóknak. Egyúttal kifejezzük együttérzésünket a robbantások áldozatainak hozzátartozóival és a sebesültekkel” – olvasható a péntek óta

Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban tartózkodó United közleményében. A hétfői mérkőzésre, amely 1975 óta a United első indonéziai fellépése lett volna, mind a százezer jegy elkelt.

„Sokkolt bennünket a hír. Bár jó lett volna életemben először Indonéziába utazni, a döntést megfelelőnek tartom, hiszen játékosaink testi épsége a legfontosabb” – tette hozzá Sir Alex Ferguson menedzser. Az MUnál dolgoznak a programon keletkezett lyuk befoltozásán; még az sincs kizárva, hogy maláj földön mérkőznek meg az indonéz ligaválogatottal.

A United szombaton a malajziai ligaválogatottal játszik, míg a jövő héten Dél-Koreában és Kínában vendégeskedik.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
2 perce

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
39 perce

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
49 perce

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
1 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
9 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
9 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik