Na, újra itthon. Kemény napokon vagyunk túl, alaposan megdolgoztattak bennünket Sheffieldben, és agresszív, harcos futballt játszó ellenfelekkel találkoztunk – azt hiszem, hosszú távon javunkat szolgálja az angliai túra. A felkészülés első hete sosem leányálom, ám azzal, hogy a szigetországban pazar körülmények között teljesíthettük az alapozás első részét, könynyebben átvészeltük a gyilkos edzéseket. Ráadásul fiatal futballistáink is tapasztalhatták, milyen sajátos hangulat övezi a labdarúgást Angliában, és ez további motivációt jelenhet a számunkra. Nekem örök élmény marad a túra, hiszen korábbi klubomnál olyan hatalmas szeretettel fogadtak a Barnsley szurkolói, amilyet nem mindennap kap egy futballista. Vasárnap már csak a hazaút szerepelt a programban, reggeli után összecsomagoltunk, bepakoltunk a buszba, elbúcsúztunk a minket egész héten segítő szállodai dolgozóktól, és elindultunk Manchesterbe. A reptéren volt egy apró gikszer, annyi táskánk, olyan óriási cuccaink voltak, hogy nehézkesen ment a becsekkolás. Mivel én is a repülési társaságnak magyarázkodó csoportba kerültem, Lipcsei Peti egy rövid időre meglógott előlem, így már csak a beszállásnál tudtam froclizni – a visszaút előtt is aggódott a repülés miatt. Szerencsésen megérkeztünk, és mindenki fáradtan, de eléhétfőn szabadnapunk van, legközelebb csak a Hertha-meccs előtt találkozunk. Remélem, minden kedves olvasó, aki figyelemmel kísérte az angliai túránkat, talált érdekességet a naplóimban, s az írások és képek közelebb hozták a sheffieldi futballparadicsomot.
