Öt rajt, öt arany

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2009.07.12. 00:13
Címkék
A szegedi ob második napjának egyetlen válogatóját K–2 500 méteren a Kozák Danuta, Szabó Gabriella páros nyerte meg, így augusztusban a kanadai világbajnokságon ők szerepelhetnek ezen a távon.

Mivel 500 méteren már csak egyetlen számban volt kiadó hely a kanadai világbajnokságra készülő csapatban, a hölgyek párosát kísérte a legnagyobb érdeklődés a szegedi ob második napjának délelőttjén. Egyesben ugyanakkor mindössze négy hölgy tisztelte meg részvételével a finálét, közülük az MTK-s Lakner Zita haladt át elsőként a célvonalon. Szinte teljes mezőnnyel rendezték meg viszont a férfiak és a C–1-esek hasonló távú döntőjét.

A kenusoknál Vajda Attila távollétében Volein Viktor éles csatában utasította maga mögé klubtársát, Korisánszky Pétert, míg a kajakos uraknál Kökény Roland immár a negyedik aranyérmét gyűjtötte be. Ugyanő Dobos Andrással párban a K–2-esek mezőnyében sem talált legyőzőre, így öt számból ötöt nyerve zárta az ob-t.

„Az Európa-bajnokságot követően előbb a Balaton mellett, majd Ukrajnában töltöttem két napot. Ezen a héten kemény edzésekkel készültem a világbajnokságra, hétfőn és szerdán például egyaránt 32 kilométert eveztem. Azaz, szó sincs arról, hogy az ob-re hegyeztem volna ki a formámat” – árulta el Kökény.

Némi meglepetéssel szolgált a nagy érdeklődéssel kísért női K–2-es futam – már amennyiben meglepő, hogy a két hete Ebgyőztes honvédos Kozák Danuta, Szabó Gabriella egység fölényesen nyerte meg a szombatra rendelt egyetlen válogatót. Az már inkább nevezhető váratlannak, hogy a pénteken 1000 méteren győztes Medveczky Erika, Benedek Dalma duó a háziversenyt is elbukta, merthogy MTK-s klubtársaik, Paksy Tímea és Fazekas Krisztina is megelőzték őket.

A stégen határtalan volt az aranyérmesek boldogsága.

„Életem legjobb versenye volt!” – kiáltott edzője, Csipes Ferenc nyakába ugorva Szabó Gabriella, míg Kozák Danuta mélyebb elemzésre is vállalkozott: „Csapnivaló rajt után gyorsan felzárkóztunk. A verseny a táv középső száz méterén dőlt el, és amikor az élről hajrázni kezdtünk, senki sem tudott lépést tartani velünk.”

„Ezúttal rosszul versenyeztünk, ám nem vagyunk elkeseredve, hiszen alig másfél hete gyakorolunk közösen – állapította meg önkritikusan Benedek Dalma. - A történtek ellenére a világbajnokságon ezer méteren az aranyérem megszerzése a célunk.”

„Medveczky Erika és Benedek Dalma összeültetése az én ötletem – tette hozzá az elmúlt 32 évben hat olimpiai bajnokot nevelő Fábiánné Rozsnyói Katalin. – Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy kétezer-hétben én tereltem egy hajóba Kozák Danutát és Szabó Gabriellát is.

Ütőképes párosok kialakítása után pedig hasonló kvalitású négyes összeállítása a feladat.”

„Tetszett, amit láttam, Kozákék szinte hibátlanul eveztek, fölényesen nyertek” – értékelt Storcz Botond szövetségi kapitány, aki azt is elmondta, már csak három világbajnoki csapathajó összeállításáról nem döntött. A 200 méteres női négyesben az Eb-győztes Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina kvartett indul, de a kenusok 1000 és 200, illetve a férfi kajakosok 200 méteres négyesének névsorát csak hétfőn hirdeti ki a szakember.

A felnőttek kétnapos viadala után vasárnap az U23-as korosztály tagjai veszik majd birtokukba a Maty-éri pályát.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 perce

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
17 perce

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
20 perce

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
24 perce

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
25 perce

Lukács Péter: A szegedi lehetőség tökéletes a szintlépéshez, segíti a fejlődésemet

Kézilabda
26 perce

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
31 perce

Kovács Róbert: Nemes feladat előtt állok

Vízilabda
47 perce
Ezek is érdekelhetik