Muszáj eladni, hogy lehessen vásárolni

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.07.12. 00:13
Címkék

Luciano Spalletti, az átigazo lási piacon eddig kevésbé aktív Roma vezetőedzője szerint meg kell szabadulniuk néhány játékosuktól, hogy megfelelően megerősítsék a csapatot. Valószínűleg ebben az is szerepet játszhat, hogy az előző szezonban csak hatodik helyen végző fővárosiak anyagai helyze finoman szólva sem rózsás, így eladásokból kell előteremteniük az új igazolásokhoz szükséges forrásokat. „Eddig nem sokat

tettünk az átigazolási piacon, de még van időnk – nyilatkozta a szakember. – El kell adnunk néhány játékost, de az újonnan érkezőkkel megmarad a csapaton belüli egyensúly.”

A klub két legkapósabb játékosa minden bizonnyal Daniele De Rossi és Mirko Vucsinics, ám Spalletti szerint nem mindenki eladó. „Vannak olyan labdarúgók, akikhez ragaszkodunk, és tudtommal senki sem tett még ajánlatot Vucsinicsért. A saját érdekeinket is védelmeznünk kell, hogy egységes maradjon az együttes, de hangsúlyozom, lesznek távozók. Annak viszont örülök, hogy több tehetséges fiatal is van a keretben. Alessio Cerci és Stefano Guberti teljesítménye lenyűgözött az edzéseken.”

Egyelőre csak Matteo Brighi eladása tűnik biztosnak, őt a Napoli és a Fiorentina is szívesen látná, Vucsinics viszont maga is kijelentette, nem áll szándékában elhagyni a „farkasokat”. Jelentősebb vételnek talán csak Marco Motta tekinthető, akit a kölcsönszereplés után sikerült megvenni az Udinesétől. Őt a Barcelonában kiegészítő szerepre kárhoztatott Martín Cáceres és Mario Alberto Santana (Fiorentina) követheti.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
45 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
45 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
50 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
50 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája