Mindent a maga idejében

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék

Nulla aranyéremmel kezdjük a jövő héten kezdődő „vizes” világbajnokságot! Hogy ez annyira egyértelmű, mint az egyszer egy? Kétségtelen, ám az utóbbi hetekben elharapódzott hurráoptimizmus miatt nem árt tisztázni. Nem, mert rengetegen kiáltották ki előre kétszeres római győztesnek Cseh Lászlót. Azzal, hogy az amerikai szuperhős, Michael Phelps előbb pekingi bejelentéséhez hűen (egyelőre?) letett a rendkívül munkás 400 méteres vegyes úszásról, majd a rövidebb, 200 méteres távot is ejtette, virtuális aranymedáliák tömkelegét akasztották Laci nyakába. „Phelps távollétében nem lehet kérdéses a sikere, hiszen csak ő az ellenfele” – osztoztak sokan a véleményen. A Kőbánya SC klasszisának szavait („Phelps mellett is vannak kivételes tudású úszók a mezőnyben, éppen ezért csak magammal foglalkozom”) afféle kötelező óvatosságnak fogták fel, ami, hangsúlyozzuk is gyorsan, cseppet sem baj, sőt. Elvégre a mai magyar sportban oly ritkán lehet ennyire derűlátó a szurkoló… Mindazonáltal a mögöttünk hagyott százvalahány óra történései arra figyelmeztetnek, érdemes visszafogottabban megnyilvánulni. Drukkernek, médiának, szakértőnek egyaránt. A földönkívüli honfitársa, Ryan Lochte 400 után 200 vegyesen is őrületes időt repesztett hazája válogatóján, mindössze 33 századmásodpercre maradt el a világrekordtól (1:54.56), s úszta minden idők második legjobbját. Eltekintve attól, hogy az örömittas, az olimpián Laci mögött (!) végzett hátúszó olimpiai bajnok egészen addig ragadtatta magát, hogy hatalmas csúcsot ígért („Egy másodperccel is gyorsabb lehetek” – szól az üzenet), teljesen nyilvánvalóvá vált, Phelps után is van élet a vegyes számokban. Különösen, ha azt említjük, a Lochte mögött végzett Eric Shanteau 1:56.00-s ideje is pofátlanul erős, 52 századdal veri a mi kedvencünk legjobbját. Valamit nagyon tudnak odaát, vitafórumok zöme fejtegette a titkot, amely Cseh László szerint a munkában keresendő. Így hát ezekről az eredményekről sem nyilatkozgat össze-vissza, úszik, készül, természetesen a legjobbra készül rendületlenül. Mindent a maga idejében. Elvégre Róma sem egy nap alatt épült fel…

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
16 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
23 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
42 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
6 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
7 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik