Wayne világa

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2009.07.10. 23:05
Címkék

Mindenesetre érdekes kísérlet lenne, ahogy Urbán Flórián besétálna az Üllői úti Fradi-pályára, az öltözőben a neonfény megvilágítaná a nyakában lógó Újpest-címeres medáliát, aztán mintha mi sem történt volna, csatlakozna a tréninghez készülődő zöld-fehér fiúkhoz. Vagy fordítsuk meg: Albert Flóri, az ifjabbik, egyszer csak leparkolna a Szusza Ferenc Stadionban edzésre készülődve, aztán az öltözőfolyosón megszólalna a mobiltelefonja, és harsogna belőle a „Száz kisleány egy gólra vár…” sor a Fradi-indulóból. Nagy valószínűséggel egyik variáció sem következik be, pedig ebben is tanulhatnánk az angoloktól.

A szigetországban tudniillik szokás, ha egy képzett edzőnek nincs munkája, a kollégák felkérik, hogy néhány napot töltsön a csapatuknál.

Mindezt Bobby Davison mondta.

S aztán hozzátette, hogy ő bizony annak idején John Gregory mellett dolgozhatott ideiglenes jelleggel a Derby Countynál. Az angol szakember érvelése roppant meggyőző: egy idegen megjelenése mindig motiválja a futballistákat. Talán jót tenne a magyar edzői gárdának is a rögtönzött átmeneti vérfrissítés, talán valóban összekapnák magukat a mi aranylábú gyerekeink is, ha idegen szakember is lesné a gimnasztikát, a rövid passzos játékot, a jobb külsővel nyesett átadásokat.

De ennek a történetnek egy bizonyos Wayne Allison a főszereplője. Vele kapcsolatban mondta ezt Bobby Davison, hiszen az egykoron a Sheffield Unitedben is éveket töltő Wayne most ott trenírozza a Fradi futballistáit a sheffieldi edzőkomplexumban. Nagy kérdés, hogy az általa most megismert Fradiról tudja-e, kik játszottak annak idején a csatársorában. Mi csak remélhetjük, hogy hallott Albert Flóriánról, a Császárról, Varga Zoltánról, a zseniális jobbösszekötőről vagy Nyilasi Tiborról, esetleg Branikovits Lászlóról. Ha nem, érdemes lenne odasúgni neki két tréning között, hogy a Ferencváros annak idején ádáz csatákat vívott az európai kupaporondon a Manchester Uniteddel, a Leeds Uniteddel vagy a Liverpoollal.

Akkoriban a zöld-fehér klasszisok oktathattak volna a szigetországban.

Ma más időket élünk, Wayne Allison, egy számunkra ismeretlen, tar fejű, jókötésű fiatalember tanítja góltermelésre a ferencvárosiakat.

Vendégként, ráérő idejében, szívességből.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
4 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
5 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
17 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
56 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája