Mourinho nem Harry Potter

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.07.10. 23:05
Címkék

José Mourinho nem hazudtolta meg önmagát a felkészülési időszak első sajtótájékoztatóján. Az Inter portugál szakvezetője ezúttal korábbi csapatánál, a Chelsea-nél kinevezett Carlo Ancelottinak szúrt oda (akivel az előző szezonban is párbajozott), miután egy újságíró a „barátjáról” kérdezte.

„Ancelotti nem a barátom. Tapasztalt edzőnek tartom, aki jól teljesíthet Angliában. Hogy nem ismer semmiféle »Special One-t«? – utalt becenevére (A Különleges) a kissé ziláltnak tetsző portugál. – Ilyenről én sem tudok, csak olyan edzőről, aki ötven év szünetet követően sorozatban két bajnoki címet nyert a Chelsea-vel. Egyesek már Károly hercegnek hívják Carlót, de ezen a néven csak az angol trónörököst ismerem.”

A 46 éves szakember ezután inkább saját csapatával foglalkozott kicsit, és arról panaszkodott, hogy túl nagy a keret, majd bevallotta, hogy bármit is gondoljanak róla az emberek, nincsenek varázslatos képességei. Majd arra is volt ideje, hogy kiosszon egy újságírót, aki azt kérdezte, milyen típusú játékossal erősítene.

„A kérdés elég komolytalannak hangzik – így Mourinho. – Szőke, barna, fekete, nekem nem számít, a lényeg, hogy jól futballozzon. Egyébként meg harmincnégy játékosom van, és ha túl sok a kerettag, az is gondot jelenthet, hiszen olyan labdarúgók is edzenek velünk, akik tudják, hogy el akarom adni őket. A jelenlegi keret nem olyan, mint amilyenről két-három hónapja álmodoztam. De ez van, nem akarok aggodalmaskodni, ugyanakkor nem tudok csodát tenni, hiszen Merlin és Harry Potter sem vagyok.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
42 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
48 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája