Fő az egyenlőség

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.10. 23:05
Címkék

A lengyelek és az ukránok közösen állnak ki amellett, hogy a 2012-es Eb meccseit egyenlően osszák szét a két ország között. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az ukrán stadionok közül eddig csak a finálénak otthont adó Kijevet tekinti hivatalosan is befutónak, míg a másik három várost a késésben lévő munkálatok miatt nem jelölte meg. Közben a rendezők azt szeretnék, ha mindkét országban négy-négy helyszínen zajlanának a küzdelmek. Az UEFA májusban Varsót, Poznant, Wroclawot és Gdanskot hagyta jóvá a lengyel stadionok közül, és hangsúlyozta, a rendezést biztosan nem veszik el egyetlen országtól sem, viszont indokolt esetben a meccsek elosztását megváltoztathatják.

„A találkozónak nemcsak az volt célja, hogy összehangoljuk a programunkat, hanem szeretnénk megmutatni, egységes csapat vagyunk, és a torna végéig közösen dolgozunk” – mondta Julia Tyimosenko ukrán kormányfő, aki hangsúlyozta, a gazdasági válságnak nem lesz hatása az előkészületekre.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök is hasonlóan nyilatkozott a kontinenstornával kapcsolatban: „Teljes mellszélességgel kiállunk Ukrajna és a meccsek egyenlő elosztása mellett, ez az egységes álláspontunk, és úgy gondolom, ezt az UEFA is támogatja.”

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni nyerő sorrendje: érettségi, jogsi, arany

Egyéb egyéni
1 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
9 perce

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
30 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
31 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
51 perce

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
57 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
1 órája

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik