Csertői Aurél: megérdemelt továbbjutás

2009.07.10. 23:05
Címkék

Kikapott, de továbbjutott a Haladás. A szombathelyiek edzője, Csertői Aurél töretlenül bízott abban, hogy a kazah Irtis Pavlodar nem tudja megszerezni a harmadik gólt, és a párharcból a jobbik csapat jut a következő körbe.

„Amire számítottam, az történt Karagandiban, vagyis az Irtis más felfogásban futballozott, mint egy héttel korábban Szombathelyen, ám ez nem azt jelentette, hogy jól felépített, gólveszélyes támadásokat vezetett – mondta a kimerítő utazás után érezhetően fáradt Csertői Aurél. – Ami tény, a kazahok taktikusabban futballoztak, és a szélekről belőtt labdákkal próbálkoztak. Őszintén mondom, a pálya talaja alkalmatlan volt a minőségi futballra, tulajdonképpen mindhárom gól furcsa körülmények között esett. A párharc során egyértelműen a mi futballunk volt a jobb, a Haladás alakított ki több helyzetet, így a továbbjutásunk is megérdemelt.”

Csertői Aurél a kazah futball szakértőjének számít, hiszen három évvel korábban az FC Fehérvárral a Kajrat Almatival szemben éppúgy idegenben szerzett góllal jutott a következő körbe (1–0 és 1–2), mint most a Haladással. A következő fordulóban azonban már nem kazah ellenfél vár a Halira, hanem a svéd Elfsborg...

„Kétségtelen, nem mi vagyunk a párharc esélyesei: a svéd csapat jól szerepel hazája bajnokságában, hiszen tizenhárom találkozót követően veretlenül áll a második helyen – folytatta a szakember. – Ráadásul idegenben műfüves pályán kell játszanunk, ami más futballt kíván, mint a természetes játéktéren. Megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni, és amit lehet, kihozzuk a két mérkőzésből.”

Legfrissebb hírek

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
5 perce

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
38 perce

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
1 órája

Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

Légiósok
1 órája

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
1 órája

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
2 órája

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
2 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
3 órája
Ezek is érdekelhetik