Visszatérhet az élvonalba

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.07. 23:09
Címkék

A Serie A-ban kezdheti meg a 2009–2010-es idényt Koman Vladimir, aki jelenleg a Sampdoria alkalmazásában áll. Az utánpótlás-válogatott középpályás azonban nem a genovaiaknál, hanem az élvonalba frissen feljutó Barinál szerepelhet. A hírek szerint az 1908-ban alapított klub egy évre venné kölcsön a magyar játékost, de opciós joga lenne megvételére.

„Több olasz csapat is megkeresett, köztük a Piacenza, amely már az idény közben is érdeklődött – mondta a 20 éves futballista. – Egyelőre nem döntöttem el, hol folytatom, de az élvonalbeli Bari ajánlata a leghízelgőbb számomra. Legkésőbb július harmincegyedikéig eldől a sorsom.”

Koman még 2007 tavaszán mutatkozhatott be a Sampdoriában, a Torino elleni bajnokin gólpasszal tette le a névjegyét, ám az előző szezont már a második vonalban szereplő Avellinóban töltötte, mellyel a 21. helyen zárt. A Barin kívül egyébként a Serie B-ből is akadnak kérői, a már korábban említett Piacenza mellett az Empoli és Salernitana is érdeklődik iránta.

Legfrissebb hírek

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
11 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
41 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
58 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik