Onyewu az örökös

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.07. 23:09
Címkék

A napokban Liege-ben Bölöni László elégedetlenkedett klubja, a Standard átigazolási politikája miatt („Lassan utánpótlásedzőnek érzem magam” – mondta a magyar edző, miután klubja eddig jobbára csak tehetségeket vett), Milanellóban pedig a szurkolók füstbombákkal és petárdákkal tiltakoztak a szerződések, elsősorban Kaká eladása miatt.

A két klub legújabb, keddi közös lépése után aligha nyugodtak meg bárhol is a kedélyek. A Standardot értékes játékos hagyta el, ráadásul ingyen, a Milan meg első ránézésre nem olyan bekket szerződtetett, aki gond nélkül a visszavonuló Paolo Maldini örökébe lép a védelem tengelyében. Mert ami Belgiumban elég volt Oguchi Onyewutól, az lehet, hogy Olaszországban kevés lesz, még akkor is, ha Alessandro Nesta be tud segíteni neki. Legfeljebb akkor lesz nyugalom, ha az amerikai centerhalf végig olyan produkciót nyújt, mint a közelmúltban befejeződött Konföderációs Kupán.

Az önmagában kevés, ha valaki azzal jelentkezik, hogy a Real Madrid, a Birmingham, a Wolverhampton, a Fulham, a Fenerbahce, az Ajax, a Porto és a Valencia is érdeklődött iránta, csak ezzel még nem lehet megnyerni a Thiago Silvával szembeni párharcot. Márpedig ez kell ahhoz, hogy Onyewu állandó kezdőnek vallhassa magát Milánóban. Azt ugyan senki sem veheti el tőle, hogy Alexi Lalas 1996-os hazatérése óta ő lesz a Serie A első amerikai légiósa, de sem ez, sem a 2012. június 30-ig szóló szerződése nem garancia a folyamatos csapattagságra. Még akkor sem, ha belga útlevele miatt nem vesz el légióshelyet a többiektől.

Legfrissebb hírek

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
11 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
41 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
58 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik