Andre Agassi újra ütőt ragad

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.07.07. 23:09
Címkék

World Team Tennis – erre a névre hallgat az Egyesült Államokban futó, az amerikai major-sportok (NBA, NFL, NHL, MLB, MLS) mintájára szerveződő, két konferenciában zajló csapatbajnokság, amelynek keretein belül újra pályára lép a 2006-ban visszavonult Andre Agassi. A klasszis a Keleti konferenciában jelenleg harmadik helyen álló Philadelphia Freedoms felkérését fogadta el.

„A liga korábbi vezetője, az egykori kiváló teniszező, Billie Jean King keresett meg, és kért fel, hogy a hátralévő két fordulóban lépjek pályára a Philadelphia színeiben. Önök szerint lehetett neki nemet mondani? – kérdezte tréfásan az újságírókat Agassi a bejelentés után.

A ligának egyébként számos egykori (Martina Navratilova, John McEnroe) és jelenlegi (Venus és Serena Williams, Marija Sarapova) klasszis is tagja, ám utóbbiak a sűrű nemzetközi versenynapár miatt csak elvétve (vagy egyáltalán nem) lépnek pályára a sorozatban, amelyben így inkább a fiatal tehetségeknek jut nagy szerep – nekik nyilván hatalmas élmény lesz Agassi ellen pályára lépni.

Legfrissebb hírek

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
28 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
29 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
49 perce

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
55 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
1 órája

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik