Siker, de már máshogyan

Ha jól tudom, éppen túl van az államvizsgán. Sikerült?Ha jól tudom, éppen túl van az államvizsgán. Sikerült?

Még szép! Angol nyelv és irodalomból tettem le a szakzáró vizsgát.

Akkor már két diplomája is van.

Gondoltam, nem árt, ha képzem magam, így a történelemtanári papír mellé most ezt is megszereztem. De nincs megállás, felvételiztem a Testnevelési Egyetemre, amely egyetemi szintű szakedzői képzést indított.

Ilyen sok szabadideje van?

Azért olyan sok nincs, a házimunkát is el kell végeznem, főzök, mosok, takarítok, edzést tartok.

Arra jutott ideje, hogy nézze a televízióban a női Európa-bajnokságot?

Alig. A magyarok meccsei közül egyet láttam, a többiből részleteket, meg néhány felkészülési találkozóba is belenéztem.

Ön hogyan látta a mindhárom összecsapását elveszítő válogatottunk szereplését?

Nehéz úgy hiteles véleményt formálni, hogy az összes mérkőzést nem néztem meg, de ennél mind a közvélemény, mind jómagam többet vártam a csapattól. Már a torna előtt felvetődött a kérdés, hogy a klubjukban nem vagy kevésbé jelentős szerepet játszó kosarasokból lehet-e ütőképes csapatot kovácsolni, ezek a játékosok képesek lesznek-e átállni az Európa-bajnokság tempójára, többet vállalni a megszokottnál.

Huszonkilenc évesen járt először konditeremben

Sokak szerint ebből a válogatottból az olyan vezéregyéniség hiányzott, mint amilyen annak idején ön volt. Egyetért ezzel?

Hogy pont olyan, mint én voltam, azt nem állítanám, de azzal én is egyetértek, hogy ebben a csapatban nem volt egyértelmű vezér, karmester, olyan játékos, aki a hátán viszi az együttest, dob húsz pont körül minden meccsen, a kritikus pillanatokban magára vállalja a kezdeményezést, és összefogja a többieket.

A kontinensbajnokságon megfigyelhető volt, hogy minden válogatottnak volt egy, néhol két ilyen típusú játékosa, húzóembere. Nekünk miért nincs gyakorlatilag azóta, hogy ön nem játszik?

Az egyének uniformizálása zajlik. A játékosok nevelése, kiválasztása, képzése teljesen más irányba tolódott el, mint korábban. Sokkal nagyobb a hangsúly a fizikai felkészítésen, a futáson, az állóképességen. Egyfajta gladiátorképzés folyik, és miközben ennek próbálnak megfelelni a játékosok, kevesebb idejük marad a technikai tudás csiszolására. A kreatívabbak és képzettebbek azonnal a háttérbe szorulnak, ha fizikailag nem érik el a többiek szintjét. A mi időnkben sokkal kevesebb volt a futás, súlyzózás. Én konditermet huszonkilenc évesen láttam először, amikor Franciaországban játszottam...

Immár hat éve dolgozik a BEAC edzőjeként, legjobb eredményük a kilencedik hely. Nem vágyik erősebb csapathoz? Nem szeretne olyan együttes edzője lenni, amely a bajnoki címért, netán európai kupaindulásért küzd?

Nem. Egyrészt még egy sem keresett meg az úgynevezett nagycsapatok közül, én pedig sehol sem akarok, és nem is fogok kilincselni, ahhoz túlságosan büszke vagyok. Nagyon bizonytalan munka az edzősködés, egzisztenciát nehéz rá építeni. Bárhonnan bármikor kirúghatnak, én pedig nem érzem magam annyira elhivatottnak, hogy erre, ilyen szerepre vállalkozzak.

A játék szeretetére akarja nevelni az ifjú kosarasokat

Játékosként mindig győzni akart. Ehhez képest a legutóbbi évadban a BEAC- cal az alapszakaszban mindössze négyszer nyert...

Na de micsoda győzelmek voltak ezek! A szombathelyieket hatvan ponttal vertük meg... De félre a viccel – ez mind igaz, ám a siker nem mindig csak a győzelmet jelenti. Azokkal a fiatalokkal, akikkel dolgozhatok, sikernek számít, ha az euroligás Pécs ellen szoros félidőt játszunk, vagy a final fourba jutó Sopronnal szemben van egy jó negyedünk. A BEAC-ban főleg egyetemisták kosaraznak, fiatalok, akiket lehet tanítani és fogékonyak is a jóra. Itt mi gyakorlatilag kineveljük azokat a játékosokat, akik aztán Pécsen vagy Sopronban meghatározó kosarasok lesznek, lehetnek, nemzetközi meccseket játszhatnak, és bekerülnek a válogatottba. Ezek a gyerekek okosak, lelkesek, nem a pénzért játszanak, hanem azért, hogy a tanulás mellett esélyt kapjanak arra, hogy jó csapathoz kerüljenek.

Milyen edző Balogh Judit?

Kemény. Megpróbálok arra törekedni, hogy olyat ne csináltassak a játékosaimmal, amit annak idején én magam sem szerettem. Sohasem mondok olyat nekik, amit én sem szerettem hallani. Szinte valamennyi edzőmtől elcsentem apróságokat, olyan módszereket, feladatokat, gyakorlatokat és taktikai húzásokat, amelyeket jónak találtam, ezekből egész gyűjteményem van. Megpróbálom izgalmassá tenni a tréningeket, kerülöm a monotonitást, állandóan arra törekszem, hogy minél jobban motiváljam a játékosokat, és minél többet kihozzak a bennük rejlő lehetőségekből.

Hogyan viszonyul az olyan kosarasokhoz – már ha volt egyáltalán dolga ilyenekkel –, amilyen ön is volt?

Nekem viharos volt a viszonyom szinte valamennyi edzőmmel, ám mostanra mindegyikükkel jó a kapcsolatom. Tudom, nem voltam könnyű eset... Persze edzőként nem engedem meg senkinek azt a viselkedést, amelyet én megengedtem magamnak. Ezzel együtt játékospárti vagyok. Próbálom a játék szeretetére megtanítani a fiatalokat, mert ez a megközelítés kihalófélben van a mai eredménycentrikus kosárlabdában. Tudom, jó dolog a számítógép és az internet, de kosarazni is jó. Sajnos már kevés a grund, kevés az olyan játékos, aki dobálgatással, saját szórakozására és technikai tudásának csiszolására szánja a szabad idejét.

Nem az edző csinálja a játékost, hanem fordítva

Hogyan viszonyulnak önhöz a játékosai? Tisztában vannak egyáltalán azzal, mekkora klasszis volt?

Nem az a lényeg, ismerik-e a múltamat, hanem hogy mire képesek. Tisztelnek, szeretnek, én is kedvelem őket, főleg azért, mert nem kell noszogatni senkit, legyen szó edzésről vagy játékról. Sokakkal ellentétben én azt vallom, nem az edző csinálja a játékost, hanem a játékos az edzőt. Azt hiszem, ha valaki nem játszott igazán magas szinten, akkor tankönyvekből nem tanulhatja meg, mit kell mondani éles szituációban. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, de rengeteg tanulnivalóm van még nekem is.

Látott-e, dolgozott-e az elmúlt években olyan játékossal, aki önhöz hasonló stílusban játszik, esetleg olyan karriert futhat be, mint ön?

Igen, de reális esélyt nem látok arra, hogy mostanában Magyarországon kiteljesedne egy olyan pályafutás, mint az enyém. Tehetséges játékosok vannak, de elkallódnak, nincs olyan esélyük, mint nekem volt. Megváltozott a képzés, az edzői szemlélet, legyen valaki bármekkora tehetség, a mai modern kosárlabdában, főleg itthon, ahol a légiósok vannak előtérben, nem építenek senki köré csapatot, nem kap senki olyan bizalmat és főszerepet, mint az én időmben. Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy egy csapaton belül egy játékosban az edző és a társak is feltétel nélkül megbízzanak, rá építsenek figurákat. Karizmatikusnak kell lennie, született és tanult vezetőnek, fel kell vállalnia a felelősséget, s mivel a képzés nem ebbe az irányba tereli a játékosokat, erre kicsi az esély.