Fogadalmat tettek a magyar sportolók

2009.07.04. 02:39
Címkék
Hetvennégy magyar sportoló felkészülése zárult le hivatalosan az ünnepélyes fogadalomtétellel a világjátékok előtt. Az olimpián nem szereplő sportágak versenye július 16-án kezdődik a tajvani Kaohsziungban. A magyar sportolók utolsó hazai csapatgyűlését a gödöllői királyi kastélyban tartották, ahová már a hivatalos egyenruhában érkeztek reménységeink. A házigazda a Nemzeti Sportszövetség elnöke volt. Gémesi György hangsúlyozta: örömteli, hogy az állami támogatásnak köszönhetően szép létszámú csapat utazhat a világjátékokra. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki sok sikert kívánt a magyar együttes tagjainak. Gémesi György arra is javaslatot tett, hogy Magyarország pályázzon a 2017-es világjátékok megrendezésére. A 74 sportoló nevében Kis Katalin (akrobatikus rock and roll) és Csabai Edvin (sárkányhajó) mondta az esküt a fogadalomtételen. A magyarok 12 sportágban (aerobik, ejtőernyőzés, fallabda, íjászat, karate, ritmikus gimnasztika, sárkányhajó, strandkézilabda, szumó, testépítés, uszonyos úszás, versenytánc) vesznek részt a nem olimpiai sportok világjátékán. A küldöttség első része július 12-én indul Kaohsziungba, ahol július 16. és 26. között zajlanak a versenyek.

&nagykep;

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik