Lemondott a kapitány

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2009.07.03. 00:41
Címkék
Csütörtökön Imre Vilmos jelezte Sinka Lászlónak, a Magyar Kézilabda-szövetség elnökének, hogy a továbbiakban nem tudja összeegyeztetni a női válogatottnál és a Dunaferr férficsapatánál végzett edzői munkáját, ezért lemond.

Már márciustól tudni lehetett, valami előbb vagy utóbb megváltozik Imre Vilmos életében, hiszen amikor a Dunaferr női csapatánál fellépő anyagi problémák miatt a női válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő szakember felállt a kispadról, és a férfiakkal folytatta a munkát, testközelből tapasztalhatta meg a férfi és a női versenynaptár közötti különbségeket. „A szövetséggel minden lehetőséget sorra vettünk, de sajnos összeegyeztethetetlen számomra a két feladat. Sajnálom, hogy így hozta az élet, de döntenem kellett, mert nem tudnék a továbbiakban felelősségteljesen helytállni mindkét fronton. Kilenc hónapot dolgoztam a lányokkal, amely időszakra büszke vagyok, és ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat” – mondta Imre Vilmos, aki szerint nagyszerű ajánlatot kapott a Dunaferr férficsapatától, de mint hozátette, nem a pénz a legfontosabb szempont számára: „Ha így lenne, nem mondtam volna le, hiszen akkor a válogatottért is kapnám a fizetést. A szerződés további részleteiről nem szeretnék beszélni.”

Imre Vilmos három évre kötelezte el magát a dunaújvárosiakhoz, és mint mondta, az első esztendőben az elsődleges cél az újjáalakuló fiatal csapat összerakása lesz. A keretben egy-két helyen még előfordulhat változás, de az edző a 3–6. helyre várja ifjú csapatát. „Hasonló helyzet állt fenn korábban a női válogatottnál is: Dunaújvárosban ragyogó lehetőség kínálkozik a fiatal tehetségek kinevelésére” – ecsetelte jövőbeni terveit Imre.

Sinka László, az MKSZ elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, máris túl vannak az első tárgyalásokon a szövetség alelnökeivel. Legközelebb július 22-én lesz elnökségi ülés, amelyen napirendre tűzik a szövetségi kapitányi poszt kérdését, de addig is él a forródrót az MKSZ-en belül, és idővel a lehetséges jelöltekkel is.

„Tudomásul vettem Imre Vilmos döntését, és megköszöntem a munkáját. Sikeres fiatalemberről van szó, aki előtt fényes jövő áll. Remélem, be is váltja ezeket a reményeket” – méltatta a leköszönő kapitányt Sinka László.

Az elnök egyelőre nem szeretne neveket említeni a poszt betöltésével kapcsolatban, de azt elárulta, a szövetség mindenképpen magyar szakemberben gondolkodik, és az sem zavarná, hogy a jövendőbeli kapitány klubedzői tevékenységet is folytasson (noha a nemzetközi trend szerint előnyösebb, ha főállású szövetségi kapitánya van a nemzeti csapatoknak, hogy csak – a hölgyeknél maradva – Norvégia, Dánia és Franciaország példáját említsük). A nyár végéig az MKSZ mindenképpen szeretne dönteni az új kapitány személyéről, hiszen decemberben világbajnokság lesz Kínában, szeptemberben pedig világkupa vár a csapatra, amely már augusztusban összetartáson veszt részt. Mindazonáltal erősen elgondolkodtató, hogy az utóbbi években a kispadon felettébb sűrűn váltogatják egymást a szakvezetők. Valami mintha nem stimmelne...

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
5 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
5 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
6 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
6 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik