Hatalmas csodát tettek öt év alatt

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék

Megvédte bajnoki címét a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu férfi futsalcsapata. Az országos bajnokságba nevező gárda hivatalosan csak 2004-ben alakult, a következő szezonban már az élvonalban indult, s csupán a negyedik szezonját töltötte a májusban véget ért élvonalbeli bajnokságban, de már két arany- és egy bronzéremmel büszkélkedhet. A berettyóújfaluiak elnöke – egyben névadó szponzora –, Mezei József büszke az újabb sikerre, ám markáns véleménye van a hazánkban uralkodó állapotokról, s a szakmai stábbal azon dolgoznak, hogy a honi sportágban tapasztalható hiányosságokat kiküszöböljék, vagy legalábbis csökkentsék.

„Az elmúlt évben megszerzett bajnoki cím után reflektorfénybe került a csapat, ami nem minden esetben kedvezett nekünk – kezdte Mezei József. – Első helyünk megőrzését alaposan megnehezítették a riválisok, ami – mondhatnánk – természetes jelenség, hiszen bármelyik sportágban hatalmas dicsőség a bajnok legyőzése. Sokkal inkább aggaszt azonban a magyar futsalban tapasztalható szakmai hiányosság. A sportág Európában és Magyarországon is évről évre fejlődik, ezért elfogadhatatlan számomra a játékosok mentális felkészítésének, illetve az edzők képzésének elégtelensége. A diplomaosztás szép esemény, ám az érintettek további pallérozása elengedhetetlen, ugyanis a világ fejlődésével lépést kell tartanunk, mert a magunk által diktált sebességgel nem sokra jutunk.”

Berettyóújfalun az eredményekkel az igények is megnövekedtek, hiszen a kétszáz ülőhelyes berettyóújfalui csarnokban rendre hat-nyolcszáz szurkoló előtt rendezték a mérkőzéseket. A helyzet konszolidálásaként júliusban európai színvonalú rendezvénycsarnok építése kezdődik, ahol egy év múlva a futsalcsapat is megrendezheti a találkozóit.

„A futsal a jövő sportága, ezért tradicionálissá kell tennünk – folytatta az elnök. – Mindenesetre előrelépés, hogy a hajdú-bihari régióban nincs szükségünk marketingre, és nyolc-tíz csapat is jelezte indulási szándékát a másodosztályban.”

A bajnoki cím megvédése külföldön is elismerést váltott ki, és Berettyóújfalu testvérvárosa, az olaszországi Porcia majd egyhetes tengerparti nyaralással ajándékozta meg a Mezei-Vill FC-t. A héten azonban már ismét a játék kerül előtérbe, mivel július 2-án tartják a Bajnokok Ligája sorsolását, amely sorozat keretében szeptemberben Debrecenben fogadhatja az ellenfeleket a Berettyóújfalu.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
12 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik