Egyre jobb formában

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 01:08
Címkék
Verrasztó Evelyn és Cseh László két-két országos csúcsával (50 méter gyors, 200 méter vegyes, illetve 50 méter pillangó és 100 méter hát) zárult az úszók országos bajnoksága vasárnap az egri Bitskey Aladár Sportuszodában.

Kétszáz méter vegyesen ugyan mégsem állt rajtkőre Cseh László az egri országos bajnokság utolsó napján, vasárnap – megtette viszont ezt 100 méter háton és 50 méter pillangón.

Hogy milyen eredménnyel?

Elég, ha csak annyit írunk, a nap négy országos csúcsából kettő a halászteleki fiú nevéhez fűződik, aki 100 méter háton 53.88-ra, míg 50 méter pillangón 23.57-re írta át a korábbi rekordot.

„Lehet, hogy mégiscsak meg kellene barátkoznom az X-Glidedal, hiszen többen abban repesztettek itt, Egerben, nem is rosszul – jegyezte meg Cseh a 100 méterhát fináléja után, majd az 50 méter pillangó döntőjében ismét a már Pekingben jól bevált régi dresszben úszott....

Kis Gergő, aki kiválóan teljesített ezen a bajnokságon, az utolsó napra saját magát is nehéz döntés elé állította: 200 méter vegyesen ugyanis a világ idei hatodik legjobb idejét (1:58.63) úszta (tegyük hozzá: az új dresszben), így jogos a kérdés, vajon ezt a számot (is) vállalja-e majd a római világbajnokságon?

„Fogalmam sincs, mi lesz, gondolkodnom kell ezen a kérdésen. Az úszás egyébként kifejezetten jólesett most, a mell utolsó tíz métere fájt csak, ezt leszámítva élveztem a finálé minden pillanatát” – mondta Farkas András tanítványa.

Az X-Glide-ban úszott Kozma Dominik is 100 méter gyorson – át is törte az ötven másodperces határt (49.55).

„Nekem bevált ez az új modell, de remélem, én is hozzátettem ehhez az eredményhez” – mosolygott a Kőbánya SCversenyzője.

Ha a fáradtságtól tudott volna, Verrasztó Evelyn is mosolygott volna, hiszen akárcsak Cseh, ő is két magyar rekordot úszott vasárnap, előbb 200 méter vegyesen (2:09.87), majd 50 méter gyorson (25.28).

„Elfáradtam a bajnokság végére, de a két győzelmemnek örülök. Kétszáz vegyesen nagyot küzdöttünk Hosszú Katinkával, de a mell után már éreztem, hogy nyerni fogok, mert nemigen szoktak lehajrázni. Bár Katkával szemben sohasem mehet biztosra az ember...” –

mondta Verrasztó Evelyn.

Kiemelt figyelem övezte a férfi 200 méteres mellúszás fináléját is – Gyurta Dániel idejére voltak leginkább kíváncsiak a szakemberek, no és arra, hogy megragadja-e Bodor Richárd az utolsó lehetőséget arra, hogy bekerüljön a vb-csapatba.

A pécsi fiú 100 méter mellen szeretett volna szintet úszni, ennek megfelelően bődületes tempóban kezdett, szinte állva hagyta az egész mezőnyt, ám a szinttől ezúttal is elmaradt 48 századdal.

Gyurta Dániel idejéből (2:11.18) sem lehet messzemenő következtetéseket levonni – nem tette meg ezt Széles Sándor edző sem.

„Azt kaptam, amit vártam.

Dolgozunk tovább” – nyilatkozta szűkszavúan a tréner.

A római világbajnokságra utazók névsorát hétfőn sajtótájékoztató keretében hozza nyilvánosságra Kiss László szövetségi kapitány. ½

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

NB II: Budapest Honvéd FC–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: az 5. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: Szentlőrinc–FC Ajka

Labdarúgó NB II
7 perce

NB II: Budafoki MTE–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
11 perce

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
12 perce

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
29 perce

Kettős emberelőnyben ütötte ki a Lorient a Rennes-t a breton derbin

Francia labdarúgás
30 perce

Fucsovics előre megmondta Pirosnak, most jön el az ideje

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik