Bombaüzlet – vagy totális melléfogás

Nagy embernek nagy felhajtás kell. Legalábbis az Egyesült Államokban. Shaquille O’Neal átigazolása akkorát szólt, hogy a játékosbörzéről jövő hangokat szinte alig hallotta meg a nép. Pedig Blake Griffin, a drafton első számúként elkelt csatár nyilván fényes jövő előtt áll, és sokat dob majd a Los Angeles Clippers halovány játékán, de a fő attrakció mégiscsak a centermatuzsálem klubváltása volt. A gigantikus méretekkel megáldott (216 centije mellé mostanság 147 kilogrammos testsúly párosul) és négy aranygyűrűt (három a Los Angeles Lakers, egy a Miami Heat mezében) birtokló szupersztár átigazolása teljes homályba borította a börzét. Azonban a Ben Wallace-ért, Szasa Pavlovicsért, egy második körös draftjogért és félmillió dollárért Clevelandbe költöző óriással kapcsolatos üzlet létjogosultságáról legalább annyi vita indult, mint a két évvel ezelőtti váltásról.

„Mindketten harcos és jó játékosok, kedvelik egymást, és egy közös céljuk van: bajnoki címet nyerni. Persze csak az idő mondja meg, hogy jó vásárt csináltunk-e Shaq idehozatalával” – nyilatkozta az előző szezon alapszakaszának legjobb edzője, Mike Brown, a Cavs mestere.

Nyilván sokan felidézték Shaq két évvel ezelőtti klubváltásának teljes kudarcát, így aligha kell emlékeztetni a szakembert Steve Kerr, a Suns igazgatójának akkori nyilatkozatára, amely úgy szólt: ha bejön, akkor ő zseni, ha nem, akkor nagy barom…

Tekintve, hogy a Phoenix gyakorlatilag gyengébb és kiszámíthatóbb lett az óriás érkeztével, enyhe kifejezés, hogy a vásáron a vevő bukott. De ezért nem elsősorban O’Neal a felelős. A center ugyanis igenis képes javítani a Cleveland játékán. Ha áttekintjük Shaq korábbi állomásain végzett munkáját, túl sok kritika nem érheti a teljesítményét. Orlandóban Penny Hardaway volt a sztártárs, s 1995-ben egészen a nagydöntőig (ahol a Houtson Rockets kisöpörte a Magicet), menetelt a gárda, majd Kobe Bryant oldalán zsinórban három aranyérem jött a Lakersszel 2000-től 2002-ig. Aztán Dwyane Wade volt a harcostárs a Miaminál, s jött is az arany 2006-ban. Phoenixet most hagyjuk, nézzük a Clevelandet, ahol LeBron James, a liga jelenlegi legnagyobb sztárja vár olyan segítségre, amellyel folyamatosan felfelé ívelő pályája NBA-címben teljesedik ki. Nem lehetetlen, bár a szakma inkább szkeptikus, mint bizakodó. A szakírók véleménye egyelőre nem egyhangú: ötven-ötven százalék véli azt, hogy Shaq átigazolásával reális esélye lehet a Cavsnak az aranyra, s ugyanennyi nem hisz benne.

Ha úgy vesszük, O’Neal bajnokot csinált Bryantból és Wade-ből, két olyan szupersztárból, akiknek éppen olyan centerre, segítőre volt szükségük, mint a nagyember. Sokak szerint igazából nem is Shaqen múlik, lesz-e neki ötödik, Jamesnek első bajnoki címe. Mert az NBA tudorai úgy tartják, mindig a franchise playeren, a csapat leghíresebb és legjobb játékosán múlik, a többiek mire képesek. David Aldridge, az egyik televíziós társaság szakértője kerek perec megmondta, mi az, ami hiányzik James játékából ahhoz, hogy bajnok legyen.

„Hiszem, hogy Michael Jordan legnagyobb erénye és nagysága nem abban rejlett, hogy hányszor volt gólkirály vagy mekkorákat zsákolt. A lényeg az volt, és attól lett hatszoros bajnok a Chicago Bullsszal, hogy a vele egy csapatban lévő, átlagos, átlagosnál valamivel jobb vagy gyengébb képességű társakkal elhitette, hogy szupermenek, ha vele játszanak együtt. Mert Jordan megbízott bennük, hitt abban, hogy tényleg jobbak lehetnek az ellenfeleknél, és olyan dobásokra vette rá őket, amelyeket nélküle, az ő segítsége nélkül eszük ágában sem lett volna eldobni.”

Nem ostobaság, amit Aldridge mond. S noha Shaq már lassú, nem is fiatal, s védekezésben sebezhető, rutinjával mégis rengeteget segíthet Jamesnek, talán abban a leginkább, hogy a megasztár miként bízzon meg a többiekben…