Csak kívülről tűnt könnyűnek

ARDAY ATTILA     jelenti LipcsébőlARDAY ATTILA jelenti Lipcséből
Vágólapra másolva!
2009.06.26. 23:36
Címkék
A pesti világkupát megnyerő Denis Cherkovskis kiesett, a magyarok viszont mindhárman döntősök. Marosi Ádám, Tibolya Péter és Németh Róbert is érmes lehet vasárnap – maradt azért bőven riválisuk. A kombinált öttusában sosem lehet tudni, hogy a dobogó tetejére állnak, vagy nagyot buknak a legjobbak.

A Hotel Vivaldinak, a magyar küldöttség szállásának a forgalmas Wittenberger Strasséra néznek a szobái, s minthogy a szászok dolgos emberek, hajnalok hajnalán kelnek, vagyis furgonok, kamionok zaja kelti fel legmélyebb álmukból a versenyzőket és az edzőket.

De nem panaszkodnak. Mint Tibolya Péter mondta, akinek ráadásul hosszú végtagjai minden irányban lelógnak az ágyról: „Hozzászoktunk már mindenhez, sokszor azt sem tudjuk, hol ébredünk”.

Az Európa-bajnokság második napja részben előrevetítette az augusztusi angliai vb-t is, reggel még esőkabátot kellett venni, délutánra viszont már úszónadrágra vetkőztek volna a nézők is, olyan hőség lett. Úszniuk viszont csak a férfiaknak kellett a selejtezőben – tisztességgel megoldották a magyarok, miután pedig mindhárman pozitívan zártak a vívásban (sőt Tibolya Péter harminc ellenfeléből húszat megvert), kitűnő helyről kezdték a kombinált versenyszámot. A hetediknél rosszabbul nem állt magyar, ami a 18 közé kerüléshez erős alapot ad.

Amióta biatlonszerű a záró szám, egyfelől minden korábbi hiba helyrehozható, másfelől minden korábbi vitézkedés hiábavalóvá válhat.

„Jobban tartanak a selejtezőtől, mint a döntőtől” – mondta versenyzőiről Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, aki jól ismeri sportolói lelkivilágát: bár kívülről úgy tetszett, csak a fülledt idő izzasztotta meg őket, odabent mást éltek meg. Odabent, a pályán, és odabent, a lelkükben.

„Izgultam, nehogy kiejtsem a csapatot – mondta a verseny után Tibolya Péter, aki a negyedikről a második helyre futott fel; két-két hiba ellenére alig fél perc alatt befejezte összes lövészetét. – A római világkupa nagyon megfogott, ott is jól vívtam, mégis kiestem. A második lövészet után viszont már tudtam, hogy nem lehet baj, bármit csinálok.”

„Be voltam gyulladva a második lövészet közben, az első két tölténynél hibáztam, és eszembe jutott, hogyan járt Péter Rómában” – Marosi Ádám mondta ezt, aki nagyon magabiztos versenyzéssel lett első a második csoportban.

„Én csak lőttem – mondta a Hotel Vivaldi felé vezető tízperces visszaút alatt Németh Róbert, aki hetedikből lett hatodik. – Nekem is voltak rossz gondolataim, amikor rontottam, de elhessegettem őket. Töltés közben viszont perifériásan jobban észleli az ember a többieket, és nagyon idegesítő, ha balról elfut valaki mellettem.”

Mostantól viszont idegeskedjen más, például a mezőny azon fele, amely kiesett. Többek között a lett Denis Cherkovskis, aki Marosi Ádám előtt megnyerte a májusi pesti világkupát. A szakvezetőség szerint nélküle is tizenhatan vannak, akik megnyerhetik vasárnap az Eb-t, köztük a három magyar.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik