Közvetítés: zavaros a kép

K. I.K. I.
2009.06.18. 22:59
Címkék

Egyelőre nem született végleges döntés azzal kapcsolatban, hogy az őszi szezontól melyik csatorna tűzi műsorára a magyar bajnokikat. Mint arról korábban beszámoltunk, a Digi Tv ajánlatot tett a jogok megszerzéséért, és három év alatt 2.1 milliárd forintot fizetne a találkozók közvetítéséért. Ugyanakkor a Sport Tv-nek opciós szerződése van, vagyis ha tartja ezt az összeget, a társaság sugározhatja a jövőben is a meccseket.

„Immár a második levelet küldtük el az illetékeseknek, amelyben azt kértük, juttassák el hozzánk a konkurencia ajánlatát – mondta Máté Pál, a Sport Tv főszerkesztője. – Amíg nem jut el hozzánk a megállapodástervezet, nem tudjuk eldönteni, mit lépjünk.”

Az MLSZ-ben elismerik, hogy lassan halad az ügy. Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke elmondta, a tervezetet a jogászok átnézték, és néhány részlettel kapcsolatban egyeztetniük kell. A jövő csütörtöki elnökségi ülésre a véglegeshez közelítő szerződést szeretnének látni; ha ezt elfogadja, akkor a Sport Tv is megkapja, és két héten belül dönthet az ügyben.

Legfrissebb hírek

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
6 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
37 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
38 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
39 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
42 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
45 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
1 órája