A Duisburgból erősítenének

S. Zs.S. Zs.
2009.06.11. 02:36
Címkék

Nem volt igazán hosszú a nyá ri szünet a kispesti futballisták számára: június 15-én, hétfőn a Bp. Honvéd máris megkezdi a felkészülést a következő szezonra és persze az Európa-ligára.

Ami a kupagyőztes új játékosait illeti, annyi bizonyos, hogy Németh Gábor, a Vasasból érkező kapus már a piros-feketékkel kezdi meg a felkészülést (híreink szerint a szabadlistára tett Rabóczki Balázs iránt az FTC érdeklődik).

Sisa Tibor vezetőedző lapunk érdeklődésére elmondta, nagyon nehéz a szűk magyar piacon erősítést jelentő futballistát szerezni. Főként úgy, hogy a Honvéd játékospolitikáját immár évek óta az jellemzi, hogy elsősorban a lejárt szerződésű, szabadon igazolható labdarúgókra fókuszál.

Azért keresgél a klub: Sisa Tibor több régebbi tanítványával is felvette a kapcsolatot. Az irányításával Európa-bajnoki bronzérmet szerző U19-es válogatott csapatból többek között Koman Vladimirt kereste meg (de az Olaszországban légióskodó középpályás tisztelettel visszautasította az ajánlatot, mondván, Itáliából aligha lenne szerencsés most hazatérnie), érdeklődött az MTK-nevelés, legutóbb Pécsett futballozó Présinger Ádám iránt (a balhátvéd a Fehérvárt választotta), a két belső középpályást, Gál Andrást és Busai Attilát is szívesen látná (ám az MTK szerint rájuk épülhet a kék-fehérek újjáalakuló együttese) és az újpesti Korcsmár Zsolt is képbe került Kispesten (a védő azonban alighanem a Megyeri úton marad).

Nagy fogás lehet visznt Dorge Rostand Kouemaha. Sisa Tibor keze alatt mutatkozott be Magyarországon a kameruni, aki Tatabányáról Debrecenbe, onnan a német második ligás MSV Duisburgba igazolt. A gólerős csatár és a szakvezető Budapesten találkozott, egyelőre kérdéses, lesz-e valami a megbeszélésből.

A kupagyőztes csapat edzője tavaly ősszel Diósgyőrben dolgozott, a DVTK-ból Honma Kazuót, Góhér Gergőt, Szélpál Tamást és Lipusz Norbertet csalogatta volna a Bozsik-stadionba: előbbi túl drágának bizonyult, utóbbi nemet mondott, a balhátvéd és a gyors szélső azonban a Honvéd játékosa lehet.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
25 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
32 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
47 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája