„Nagyon vártam az újrakezdést”

Vágólapra másolva!
2009.06.09. 01:24
Címkék

Hiányoztak már a játékosok?Hiányoztak már a játékosok?

Persze, természetesen.

Milyen érzésekkel várta az első edzést?

Az elmúlt két-három napban már nagyon vártam az újrakezdést, folyvást e körül jártak a gondolataim, elkészítettem az edzéstervet is.

Az első tréningen milyen benyomásokat szerzett?

A hétfő délelőtti amolyan felvezető edzés volt. Sok a fiatal, aki világbajnoki keretben még sohasem szerepelt, de ehhez képest mindannyian felszabadultak voltak. Ez a csapat engem az ezerkilencszázkilencvenhetes sevillaira emlékeztet.

A világbajnokságon milyen eredménnyel lenne elégedett?

Butaság lenne csak a nyolcadik hét szombatjára gondolni, Londonra is figyelni kell. A világbajnokságon elődöntőbe várom a csapatot.

Mikor érezne csalódottságot?

Például abban az esetben, ha megnyernénk a csoportunkat, utána viszont elveszítenénk a negyeddöntőt.

Korábban említette, hogy rövid a felkészülésre szánt idő.

Az a két hét hiányzik, amit elkótyavetyéltünk a bajnoki döntő televíziós közvetítései kapcsán. Akinek ez lett volna a dolga, hónapokig semmit sem tett ebben az ügyben. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy jó lett volna az a plusz két hét.

A keretben csak két balkezes van. Gondolom, csupán azért nem akart balkezeseket behívni, hogy többen legyenek. Változtat ez a válogatott játékán?

Előfordulhat, hogy végül csak egy balkezes lesz a vízben. Azt a három játékost kell kiválasztanom, aki ott a legjobb lehet.

Centerposzton Kis Gábor és Hárai Balázs mellett még ki lehet esélyes?

Varga II Zsolt, aki nálam centerként nyert világbajnokságot. A bajnoki döntőben is látszott, ha odakerült, nagyon jó dolgokra volt képes, pár nap elegendő lehet neki, hogy centerként is felvegye a ritmust.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
1 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
1 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik