MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.06.09. 01:24
Címkék
A magyar kupaindulók nem nagyon szoktak erősíteni, ez már régi probléma. Amikor az Újpest bajnokként 1998-ban Bajnokok Ligája-selejtezőre készült, és kiderült, hogy milyen úton juthat el a csoportkörbe, mindenki biztosra vette, hogy a csapat ott lesz a főtáblán. A moldovai Zimbru Chisinau és az osztrák Sturm Graz legyőzésével juthatott volna az elitbe az Újpest, ám több meghatározó játékosa elment, s végül kiesett.

Sajnos nagyon meggyengültünk, pedig annak idején a tulajdonosok asztalára tettem egy tervet arról, hogyan juthatnánk a legjobbak közé. Érdemes Magyarországon is BL-csapatot tervezni, mert nyilván kiadással jár, de három éven belül megtérül minden kamatostul. Erre a legjobb példa a Sturm Graz volt. Amikor megtudták, hogy velünk játszanak – ez még az első selejtező előtt kiderült – azonnal vettek több új játékost, legyőztek bennünket, és bekerültek a főtáblára. Ezzel kezdődött a fejlődésük. Akkor egy pontot szereztek, a következő évben már a harmadik helyen végeztek csoportjukba, ami akkor UEFA-kupát ért, a harmadik esztendőben pedig megnyerték a négyesüket. Ezekből a szereplésekből olyan bevételekre tettek szert, amelyek már bőven felülmúlták a korábbi kiadásokat. Ráadásul olyan erős csapat volt az akkori Sturm, hogy az osztrák bajnokságot is rendszeresen megnyerte. Szóval azt mondom, megéri, azaz megérné befektetni.

Legfrissebb hírek

Ökölvívó Eb: Kukhta Vladislava bejutott a nyolc közé Szófiában

Ökölvívás
14 perce

NEMZETEK LIGÁJA 2026–2027

Minden más foci
25 perce

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
35 perce

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
40 perce

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
59 perce

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
1 órája

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája