A sok nem elég

„Ez a magyar hoki” – hallik sokszor a pályák környékén, arra utalva, hogy a látványos sikerek mellett alapvető gondokkal küzd a jégkorong. Jellemző, hogy csütörtökön egy országos tévécsatorna show-műsorában lesz vendég a válogatott, de közben azért küzd játékos, szülő, vezető, hogy ne paterolják ki a sportágat egy edzőpályáról. Szóval, ez a magyar hoki.

Meg az is jellemző, hogy amikor május 1-jén a válogatott története legnagyobb eseményén, az A-csoportos világbajnokságon Ausztria ellen meccselt a bennmaradásért, otthonról azzal a hírrel keltették a svájci küldöttséget, hogy bezárják a bajnoki ezüstérmes Újpest jégcsarnokát. Ez pedig már a második csapás volt, hiszen az ősszel kezdődött a Gyakorló Jégcsarnok körüli vita, amely a napokban csúcsosodott ki. Mindkét pálya működtetője a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, röviden a NUSI. Legalábbis elvben, mert a Megyeri úton többek között az a probléma, hogy a NUSI jogelődje, a felszámolás alatt álló Sportfolió Kht. kötötte a fenntartásról szóló szerződést, amelyet a jogutód forrás híján nem akar betartani, és a klubra terhelné az üzemeltetés valamennyi költségét, amit az egyesület nem bírna el. Nehezíti a helyzetet, hogy ebbe a csarnokba helyeznének át sokakat azok közül, akik a Gyakorlóból kiszorulnak. Merthogy a régi Budapest Sportcsarnok leégése után a jeges sportágaknak az elveszített felület pótlására épített létesítményből kitennék a jégkorongot, hogy a szintén ott készülő rövid pályás gyorskorcsolya, a short track igényének megfelelően átalakítsák. A feltételes mód el is hagyható, mert a jeget leolvasztották, és a palánkokat is leszerelték. Cserébe a százéves korának megfelelő állapotú Millenárison építenének sátortetős jégpályát, amely azonban tizenegy hónap helyett csak nyolcban lenne használható, és az ugyancsak ott edző pályakerékpárosokat is zavarná.

Ez akkor történik, amikor az említett siker hatására soha nem látott számú gyerkőc kezdene el hokizni, ha lenne hol: a pályagondokon vajmi keveset segít a tavaly megszavazott egyszeri 170 millió forintos állami támogatás.

Talpalatnyi fagyott víz is jégpálya

A kettősség abban is megfigyelhető, hogy csak két megyeszékhelyen nincs semmilyen jégpálya – Békéscsaba és Salgótarján a két kivétel –, ugyanakkor kis túlzással a télen vízzel felöntött főtér is annak számít. A Magyar Jégkorongszövetség minden évben elkészített regisztere szerint a jégkorongszezonban manapság 48 pálya van Magyarországon, ebből 36 fedett, 16 pedig nemzetközi mérkőzés rendezésére is alkalmas, ám a Papp László Budapest Sportaréna és Debrecenben a Főnix Csarnok multifunkcionális, tehát nem állandó otthona a hokinak.

„Kovács Zoltán főtitkár szokta tőlem kérdezgetni, miért olyan csúnya itthon a jég. Ha lenne egy napunk minden mérkőzés előtt, mi is tudnánk olyan jeget csinálni, hogy megszólalna. A tengerentúlon úgy dolgoznak, hogy egyik nap NHL-meccs van, a másikon pedig a jégre lefektetett speciális padlón Celine Dion-koncert. Magyarországon viszont olyan szinten vannak kihasználva a csarnokok, hogy sima, kommersz jeget kap mindenki” – mondta Egri István, az MJSZ technikai bizottságának vezetője, a Miskolci JJSE elnöke.

„A gondok azzal kezdődtek, hogy megszűntek az egyesületi támogatások – vette át a szót Kovács Zoltán. – Régen a Fradi, a KSI, az Újpest szinte alanyi jogon kapta meg a pályahasználatot, ma viszont minden egyesületnek díjat kell fizetnie, a legtöbb esetben piaci árút. Ezzel a hoki kezd kiválasztódni a közép- és felső osztály sportjának, az egyesületek kénytelenek szinte mindent továbbterhelni a szülőkre. Sokkal egészségesebb az a modell, amelyet Ausztria és Finnország alkalmaz: ott az utánpótláscsapatoknak csak erősen támogatott díjat számolnak fel. A diákok BKV-jegyeit is támogatja az állam, ugyanígy feladata lenne az egészségmegőrző sportolás támogatása is. Nyugaton a legtöbb sportlétesítmény önkormányzati tulajdon, mert az adott város érdeke, hogy az ott adózó embereket kiszolgálja mondjuk hokipályával, mint ahogy játszótérrel vagy színházzal is. Igaz, ott az állam többet hagy az önkormányzatoknál...”

Észak és nyugat a követendő példa

A szomszédban, Bécsben az Albert Schultz Eishalle és a Stadthalle összesen három pályáján két euróba kerül egy óra – az EBEL-es felnőttcsapat, a Vienna Capitals viszont piaci árat fizet –, és van egy negyedik pálya is a városban, amelyen a hobbihokisok játszhatnak, de nekik már 200 euróba kerül a jég. Ezeken a helyeken valamennyi jeges sportra jut idő, az arányokról évente kétszer egyeztetnek.

„Székesfehérváron jól csinálták – folytatta Kovács. – A jégcsarnokot a város működtette, de öt-hat éve átadta az Alba Volán SC-nek az addig évente elköltött pénzzel együtt. A klub pedig jó gazda, a jég rendben van, az időbeosztással sincs gond, és szakmai alapon nyugszik az üzemeltetés. Szintén jó modell, amelyet Kaposváron csináltak: ott minden terhet magukra vállaltak, de alapítottak egy sportiskolát, ugyanakkor Pesterzsébeten rettentő magasak a bérleti díjak. A magántulajdonú Káposztásmegyeren szintén, de ott az önkormányzati támogatás hiánya miatt.”

Vidéken sem rózsás a helyzet, bár ahogy Egri István fogalmazott, öt éve a mai állapotra is azt mondták volna, hogy csodás. Debrecenben, Dunaújvárosban, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron és Zalaegerszegen van szabványméretű fedett jégpálya. Jászberényben a kilencvenes évek elején volt az aranykor bajnokcsapattal, a hatvanból ötven perceket játszó szovjet légiósokkal, aztán a névadó Lehel gyár kivonulása után leépült a sportág. A legendás nyitott pálya szó szerint elrohadt, el is bontották, de tavaly tél óta újra van jégpálya a városban.

„A hűtőrendszer, a jégfelület, a palánk és a szociális helyiségek megvannak. A tetőszerkezetet majdan tartó oszlopok is állnak, a tető azonban még hiányzik. Ehhez a pénzügyi forrásokat keressük – mondta Darázs István, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség short track szakágának vezetője. – A pálya a Szent István Egyetem alkalmazott bölcsészeti karának udvarán áll. A beruházás az egyetem irányításával működik a város segítségével, hiszen sok másik tanintézmény is ide hordja a diákokat. Novembertől márciusig reggel héttől este nyolcig, de olykor tízig is nyitva tartunk. Szerencsére az iskolák rákaptak a lehetőségre, óvodások is jönnek, háromfelé osztják a jeget, hogy mindannyian korcsolyázhassanak, este pedig jönnek az amatőr hokisok. A Lehel-korból mára annyi maradt, hogy az akkori ifjak ma már családapák, ők próbálják meg feléleszteni a hokiéletet, de ez nem könnyű, hiszen a jégkorong drága. A befedés nagyon fontos lenne, hiszen csupán néhány hónapig nyitva tartó pályán nem lehet versenysportot fenntartani. A szívem a short tracké, de fontos, hogy ne a szakágakat ugrasszuk egymásnak, hanem próbáljuk meg elérni, hogy a sikerek idején születő barátságok akkor is megmaradjanak, amikor pályákat kellene építeni.”

Az Alföld és Buda még fehér folt

További egy lépéssel hátrább jár Nyíregyháza, ahol nem szabványméretű sátras pálya áll, amelyet Kukucska György háziorvos népesített be.

„Régen befagyott tavon játszottunk, majd a görkorcsolyás formát is űzni kezdtük. Aztán egy vállalkozó szellemű ember úgy döntött, mobil pályát épít, mi pedig egy barátommal elhatároztuk, hogy elvégezzük a középfokú edzői tanfolyamot. Később hokistársainkkal klubot alapítottunk, és elkezdtünk korcsolyázást tanítani óvodásoknak, általános iskolásoknak. Tudom, hogy a szövetségben kedvelik a történetünket, de a valóságban sokat szenvedünk. Csak novembertől márciusig van jég, és az sem szabványméretű, hanem hússzor negyvenméteres. Az öltöző pedig inkább melegedő. Tagdíjból, pályázatokból, egy százalékokból és minimális szponzorációból tartjuk fenn magunkat. A szupermini és a mini korosztály már versenyez, de a jég alkalmatlansága miatt a hazai mérkőzéseket is idegenben kell lejátszanunk. Ráadásul most folyamatban van egy telekcsere a megye és a város között. Utóbbihoz kerül a pálya, ám nem biztos, hogy ott lesz vagy egyáltalán lesz-e pálya. Sajnos arra esély sincs, hogy csarnokot építsen a város, mert úgy gondolja, a korcsolyázók gondja ezzel a sátoros pályával megoldódott” – vont mérleget Kukucska György.

Ehhez hozzátehetjük, hogy Kanadának több fedett pályája (2451) van, mint nekünk játékosunk (2034). Mégsem a pályák száma a legnagyobb baj, hanem az aránytalanság.

Vannak olyan települések, amelyeken még csak a kihasználtság felénél járnak a csarnokok, de ezek többnyire még csak néhány évesek, és a tapasztalatok alapján hamarosan ugyanolyan túlterheltek lesznek, mint a hagyományos helyszínek. Két nagy terület is érintetlen az MJSZ pályákat jelző térképén: egyik az Alföld, a másik Buda, itt jó, ha mobil pályák vannak. Pedig éppen a főváros I., II., III., XII. kerüle-tében és a környező településeken, Biatorbágyon, Érden, Törökbálinton lenne fizetőképes kereslet, pálya hiányában azonban a szülők innen cipelik a gyerekeket mondjuk Észak-Pestre. Ennek oka – főleg Buda esetében – a magas telekár. Az aranyáron mért földből egyetlen módon lehet profitot kitermelni: ha sportlétesítmény helyett benzinkutat, lakóparkot, plázát építenek rá.