Santanának ezúttal nem a színpadon, hanem a kispadról kell virgáznia

Vágólapra másolva!
2009.06.08. 12:31
Szögezzük le rögtön az elején, hogy a házigazda soha nincs könnyű helyzetben. A méretes közhely ezúttal is „ül”.


A dél-afrikai labdarúgó válogatottnak, a Bafana Bafanának vagy egyszerűbben Bafanának a 2009-es Konföderációs-kupán és a 2010-es világbajnokságon is túl kell élnie a csoportkört, hiszen ez első számú nemzeti, üzleti és „tornahangulati” kérdés a déli országban. A válogatott nem éppen most éli virágkorát, de azért rendíthetetlenül bíznak benne, hogy e két eseményen minél később emlegetik majd egy 2007-es film címét. Hogy melyikét? Természetesen a Goodbye Bafanáét…


Santanának virgáznia kell

Joel Santana, a Bafana újdonsült mestere nem kis fába, igazi afrikai vasfába vágta fejszéjét, amikor leült a világbajnok honfitársa, Carlos Alberto Parreira által önként elhagyott székbe. Az sem enyhít gondjain, hogy a szövetséggel folyamatosan harcban álló csatárt, Benni McCarthyt végül nem hív(hat)ta be keretébe, kérdéses viszont, hogy ez teljes mértékben saját döntése volt-e.
Ráadásul az előzetes bő keretből egymásután hullottak ki az alapemberek, így Santanának minden tudására és szerencséjére szüksége van, ha meg akar felelni az elvárásoknak. Minimum úgy kell teljesítenie a kispadon, választottjainak pedig a gyepen, mint egy másik Santanának a színpadon…




A Bafana Bafana újra harci ösvényre lép

A kapusposzton alighanem Itumeleng Khune bírja leginkább Santana bizalmát, de csak azért, mert Bielefeldben Rowen Fernández mostanában a kispadot koptatja. A harmadik számú kapus pozíciójáért a harcot Moneeb Josephs előtt a veterán Brian Baloyi nyerte.
A Bafana védelmi sorában sokáig Nasief Morrist vártuk az „erős embernek”: a középhátvéd a spanyol pontvadászatban, a La Ligában az egyik leghatékonyabb posztján, ám végül nagy meglepetésre nem került be a keretbe. A jobb oldalon a Panathinaikoszban tartalékoskodó Bryce Moonra és az Európában is megforduló Lance Davidsre érdemes figyelni, átellenben Peter Masilelára és Innocent Mdledlére. A középhátvédek, ha tudásban nem is, dallamos hangzású névben felveszik a harcot a legjobbakkal: Bongani Khumalo és Siboniso Gaxa mellől csak Matthew Booth lóg ki.


A Bafana erőssége: a kiváló középpálya

A középpályán Afrika-szinten kifejezetten jól állnak Santanáék, hiszen a kapitánynak olyan bizalmi emberei vannak ebben a csapatrészben, mint a Blackburnt a napokban a Portsmouth kedvéért elhagyó Aaron Mokoena, a kiváló védekező középpályás vagy az Everton remek karmestere, Steven Pienaar. A Mamelodi Sundowns támadó középpályására, Surprise Moririre sérülése miatt nem számíthat a brazil, de rendelkezésére áll a több európai nagycsapat által üldözött szűrő, Kagiso Dikgacoi és a Bruges-ben erősödő Elrio van Heerden. Akad egy gólerős játékmesterük, Teko Tsholofelo Modise, egy világbajnokságot is megjárt védekező középpályásuk MacBeth-Mao Sibaya személyében, jobbfajta bal oldali játékosuk viszont csak egyetlen: Siphiwe Tshabalala.


Aki nincs benn(i) a keretben.
Aki nincs benn(i) a keretben.
Benni McCarthy nélkül

Nagy kérdés, mire viszik a válogatott gólrekordere, McCarthy nélkül a dél-afrikaiak, hiszen hiányában meglehetően harmatosnak tűnik a Bafana támadósora. Az sem válik előnyükre, hogy Santana a helyi bajnokság góllövőlistájának éllovasait különböző okok miatt nem vette számításba. A Crvena zvezdában és nemzeti csapatában is jó teljesítményt nyújtó Bernard Parker, a Haifában légióskodó Lawley Fanteni vagy a nemzeti csapatban rendre gólerős Katlego Mphela valószínűleg nem tudja pótolni a válogatott gólrekorderét, gólzsákját, McCarthyt. Ezért is vetették fel többen, hogy be kellene hívni a keretbe a tapasztalt veteránt, Sibusiso Zumát, ám Santana nem kért szolgálataiból. Ha leszerepelnek a Konföderációs-kupán, Santana alighanem „ráfanyalodik” majd McCarthyra, kérdés, hogy a labdarúgó képes lesz-e e túllépni mostani mellőzöttségén.


Nagy nyomás alatt

1996-ban, amikor az apartheid rendszer miatti nemzetközi eltiltás után első nagy sikerüket aratták az Afrikai Nemzetek Kupája (ANK) megnyerésével, a 16. helyen álltak a FIFA világranglistáján a dél-afrikaiak. Jelenleg a 77. pozíciót foglalják el, de a 85. helyről küzdötték fel ide magukat. A sikertelen 2010-es ANK-selejtezők (csoportjukban hét pontot gyűjtöttek, az éllovas Nigéria 19-et) és a kudarcot hozó 2008-as kontinenstorna után Santanának két nagy viadalon is állnia kell a sarat a hazai közönség előtt. Talán éppen ez menti meg őket az újabb leszerepléstől?

„Komolyan mondom, megnyerhetjük a Konföderációs-kupát – vélekedett a Bafana egyik tartalék portása, az 1998-as világbajnokság légkörébe közvetlen közelről beleszagoló Brian Baloyi. – Ha nem így lenne, miért dolgoznánk ilyen sokat az edzéseken?”

Ugyan David Villa, a spanyolok csatára is elismerte, hogy jó lesz figyelni a Bafanára, azért túlzás a Baloyi-féle nagy bizakodás. Igaz, hol ne bíznának a varázslatban, a csodában, ha nem Afrika legdélebbi részén…?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik