Úgy tűnt, élvezi a játékot.Úgy tűnt, élvezi a játékot.
Pedig csütörtök délután óta, amióta megláttam a sorsolást, rettenetesen ideges voltam, hatalmas gombóc volt a gyomromban, és két szót nem lehetett velem váltani. De a mérkőzés előtt már arra koncentráltam, hogy a pályán ne legyek feszült. Azt hiszem, elsősorban azért voltam ilyen izgatott, mert éreztem, hogy most van esélyem: jó formában voltam az utóbbi hetekben, a második fordulóban már itt, Párizsban is jól ment a tenisz, Venus pedig nem volt igazán jó passzban, az első két meccsét is nehezen nyerte meg.
Remekül kezdett. Mire gondolt négy nullánál?
Semmire. Komolyan. Csak a következő pontra koncentráltam. A játszma végén is arra gondoltam, hogy a második biztosan sokkal nehezebb lesz – egy hat nullás szett mindig veszélyes, el tudja altatni az embert.
Akkor sem aggódott, amikor a második játszmában brékhátrányba került?
Csak a saját hibáimnak köszönhettem, hogy Venus elvette a szervámat, azt hiszem, három labdát is rontottam abban a játékban. Nem arra figyeltem, hogy öt három lehet, és elmehet a szett, hanem igyekeztem pontokat ütni, hamar egyenlíteni, ami szerencsére sikerült is.
Pedig a vonalbíró nem sokat segített.
Az a labda biztosan bent volt, amelyiknél lehívtam a székből a főbírót is. Az ilyen tévedések benne vannak a pakliban.
Még meccslabdánál is nyugodt maradt?
Akkor villant be, hogy úristen, mérkőzéslabdám van Venus Williams ellen! De mire végiggondoltam, már vége is lett annak a fura labdamenetnek – nyertem.
Ott van ez a győzelem a legjelentősebbek között?
Most azt gondolom, talán ez a legnagyobb. De ha nem, akkor is mindenképpen ott van az első három között – elvégre a legendás Venus Williamst sikerült legyőznöm.
