Hali, Hull: halleluja!

Hogyhogy már itthon?Hogyhogy már itthon?

Hétfő reggel hatkor autóba ültem, kedd hajnalban már Szombathelyen voltam. Tizennyolc és fél óra volt az út, csupán tankolni álltam meg. Jelzem, nem léptem át a sebességhatárt sehol, csak Németországban mentem százötvennel, de ott ez megengedett. Úgy vagyok vele, haladni százharminccal is lehet, meg akit a felesége és a kislánya várja otthon, ne száguldozzon.

Minek örült jobban, a Haladás harmadik vagy a Hull tizenhetedik helyének?

Gonosz kérdés… Egyiknek jobban, mint a másiknak.

Profi válasz…

A Hali végre a helyére került! Amikor szombat este értesültem arról, hogy nyertünk Pakson, madarat lehetett volna fogatni velem. Gondoljon csak bele, újonc létére lett harmadik a csapat!

Egy másik újonc pedig tizenhetedikként zárt…

Szurkolóink mégis úgy ünnepeltek minket, mintha elhódítottuk volna a bajnoki címet, a szigetországi szokásoknak megfelelően le is részegedtek becsülettel… Nem mondom, a bennmaradás aranyéremmel ért fel, főleg annak tükrében, hogy a kiváló kezdést követően jelentősen visszaestünk, így az utolsó két hónapunk nem szólt másról, mint a Premier League-ben való megkapaszkodásról.

Bármilyen fura, de ez egy vereséggel sikerült.

Hála Istennek, belefért a Manchestertől elszenvedett ve­reség. Attól nem tartottunk, hogy a Middlesbrough megelőz minket, az viszont benne volt a pakliban, hogy a Newcastle valahogy elénk keveredik. Aztán amikor jött a hír, hogy az Aston Villa vezetést szerzett, éreztem: meghosszabbítottuk élvonalbeli tagságunkat. Ettől függetlenül nem tagadom, nagy szerencsénk volt. Sőt, óriási.

Őszintén: a Hull erősebb, mint a Newcastle?

Szerintem igen. Az egymás elleni eredményeink is ezt támasztják alá: az idén négyszer csaptunk össze a „szarkákkal”, és egyszer sem szenvedtünk vereséget. Kétszer győztünk, kétszer végeztünk döntetlenre, ha ezt veszem alapul, megérdemeltük a bennmaradást. S persze azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy ponttal többet gyűjtöttünk riválisunknál.

Utánanéztem: az utolsó hét fordulóban hatszor kaptak ki, csupán a Bolton otthonában ikszeltek. Keressünk összefüggést az aranyat érő pontszerzés és aközött, hogy a hétből csak azon a meccsen játszott?

Hízelgő lenne rám nézve, ha rajtam múlna a Hull eredményessége, de még akkor sem ámítom magam ezzel, ha – és ezt megint csak a statisztika bizonyítja – a csapatnak akkor ment jobban, amikor én is a pályán voltam. Készséggel elismerem: az elmúlt két és fél hónap nem csak a Hull City életében volt gyenge periódus, bosszant is, hogy nem tudtam segíteni az együttesnek. Volt már jobb időszakom is, ez az igazság.

Harmincnyolc bajnokiból tizennyolcon jutott szóhoz, jobbára csereként. Csodálkoznék, ha elégedett lenne.

Nem vagyok annyira csalódott, mint azt sokan feltételezik, de… Jól érzem magam Hullban, ám a játék hiányzik. Errefelé ugyanakkor nem szokás, hogy az edző megmagyarázza, kit miért nem szerepeltet, ennek megfelelően Phil Brown sem hívott félre azzal, hogy Petikém, ezért és azért foglalsz helyet a kispadon. A menedzser csak azokkal ül le, akikkel problémája van – hozzám egyszer sem jött oda. Nem is lehetett velem gondja, hiszen nem a balhéimról vagyok híres, ráadásul egyetlen edzést sem hagytam ki. Mindent összevetve nem bántam meg, hogy aláírtam a Hullhoz, már csak azért sem, mert a három plusz egy évből kettőt már biztosan a Premier League-ben töltök. Ugyebár egy van mögöttem, egy meg előttem. A következő szezon mindenesetre vízválasztó lesz. Hiszek benne, hogy változik a helyzetem, ám ha nem, akkor jövő nyáron el kell gondolkodnom a folytatáson.

Sohasem titkolta, hogy ott fejezné be, ahol elkezdte.

Lehet, be sem férnék ebbe a Haladásba… Az biztos, hogy ha egyszer hazatérek, jó csapatba kerülök, remélem, velem bajnok lesz a Hali. Amikor Debrecenben futballoztam, és aranyérmesként ünnepeltek minket, olykor eszembe jutott, de jó lenne ezt Szombathelyen is átélni. Kicsit irigyeltem is Sándor Tamásékat, hogy otthon érték el legnagyobb sikerüket, azóta ábrándozom arról, hogy egyszer majd én is a Rohonci úton emelhetem magasba a serleget…