Bárki bárhol bevethető

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2009.05.23. 23:58
Címkék

A románok csütörtöki veresé ge után volt min gondolkodnia Ferencz József szövetségi kapitánynak a Dettenheimben zajló teke csapat-világbajnokságon, mert a férfi középdöntő második napja előtt még semmi sem dőlt el. A pénteki első, cseh–szlovén összecsapás alatt kapitányunk az utolsó utáni pillanatig kivárt a románok elleni összeállítással, s legalább száz variáció járt szájról szájra. A magyar táborból ezalatt mindenki a pont nélkül a csoport utolsó helyén álló szlovénoknak szurkolt, és nem hiába: délnyugati szomszédaink győzelmükkel az elődöntőbe juttatták válogatottunkat, amely így négy ponttal vezette a csoportot a kétpontos románok, csehek és szlovénok előtt.

Volt tehát lehetőség pihentetni azokat, akiknek szükségük volt rá, de a biztonság kedvéért hatalmas küzdelemben, hátrányból fordítva még legyőztük a románokat. Az eksztázispróba tehát megvolt, így az elődöntőben a házigazda németekkel és óriási szurkolótáborukkal mérkőzhet meg válogatottunk.

A románok ellen végül olyan összállításban lépett pályára csapatunk, amilyenre senki sem számított az ellenfelek közül, s talán ennek köszönhetően győzött 6:2 arányban.

„Bárkit bárhol be lehet vetni a csapatunkból, ez már nem először válik bizonyossá. Más országnak nincs tíz ilyen kiváló játékosa” – nyilatkozta boldogan Ferencz József kapitány a mérkőzés után. A pénteken pihenőkre mindenesetre szombaton legalább egy mérkőzés erejéig számíthat a magyar együttes.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
1 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
1 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
1 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
1 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája