Vannak nyitott kérdések

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.05.21. 00:09
Címkék

Megvan végre a nemzetközi szövetség (FINA) által hitelesített lista, amely a versenyeken használható dresszeket tartalmazza. Jelenleg 202 ruha szerepel rajta – ám további 136 is felkerülhet rá, ha a gyártók június 19-ig módosítják őket a FINA előírásainak megfelelően.

A listán ott van a Speedo LZR Racer, az a dressz, amelyben tavaly több mint száz világcsúcsot úsztak a sportolók – egyelőre azonban nem szerepel rajta az Arena új csodaruhája, az X-Glide (amelyben néhány hete Alain Bernard világcsúcsot ért el 100 méter gyorson), s nincs rajta a Jaked 01 sem (ebben a dresszben feszített Frédérick Bousquet, amikor átírta a világrekordot 50 méter gyorson).

A FINA korábbi döntése értelmében a kedden késő este nyilvánosságra hozott listát mindenkinek el kell fogadnia – a nagynevű tudósok által meghozott rendelkezés vitathatatlan.

„Nem fogok harcolni a döntés ellen, tudomásul veszem a FINA határozatát” – támasztja alá a fentieket a francia Bousquet nyilatkozata.

A másik francia, Bernard esete magyar szempontból is érdekes, mert a hazai szövetség ugyancsak az Arenával áll szerződésben.

„Megkaptuk az Arena levelét, melyből kiderül, a cég nem csalódott, hogy az X-Glide-ot módosítania kell, megoldja – mondta Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke. – Bernard-t hallottam nyilatkozni, ő érthető módon összezavarodott, de nincs ezzel egyedül. Az átmeneti időszakban is zajlottak versenyek, kérdéses, mi lesz az ez idő alatt született világcsúcsok sorsa.”

A magyar válogatott részére készített Arena-dresszek bemutatója szerdán lesz a margitszigeti Széchy Tamás-komplexumban – a FINA Dubai statútuma rendelkezik arról, hogy a jövőben tilos a ruhákat személyre szabottan elkészíteni, csak az úgynevezett „konfekcióméretből” lehet válogatni.

Ezzel a verseny valamelyest ugyan kiegyenlítődik, persze azért nem adja vissza a korábbi „fecskekorszak” egyenlő esélyeit.

„Aki ilyet akar látni, menjen a nudistastrandra – válaszolta viccesen a felvetésre Gyárfás Tamás. – Schmitt Pál MOB-elnök mondta nemrégiben az európai szövetség vezetőinek, hogy ma már páncélos lovagok érkeznek egy-egy úszóversenyre. Természetesen igazat adtunk neki, ám tudomásul kell vennünk, ilyen időket élünk. Ez is üzlet. Az meg, hogy ki milyen dresszben úszik, legalább annyira pszichés tényező, mint amennyit valójában ad a ruha. Minden sportág fejlődik, az atléták cipői, az autóversenyzők gumijai mégsem kapnak ilyen kiemelt figyelmet.”

Legfrissebb hírek

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
7 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
20 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
46 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
56 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája